Elgondolkoztam azokon a férfiakon, akik mindent megkapnak. Az életüket öröm kíséri, barátok, siker és nők. Egyik nőt az egyik ujjára húzza, a másikat pedig a másikra. Mint ha méretre szabót gyűrűk lennének, nem többek. Nekik mi lehet nehéz a párkapcsolatban? Vagy ez nem is kapcsolat, csak állomás? Hisz képesek lépni, élni, szeretni.. Szeretni, még ha csak a szenvedély az, ami átáztatja a pillanatot. Nem több... Nő is tudja, hogy holnap már más lesz. Vagy csak titkon reméli, hogy miatta fog majd megváltozni? Aztán még sem..
Kicsit ilyenkor irigykedek. S ekkor érződik csak igazán, milyen kis nyámnyila (?!) vagyok, nyüzüge, kis... valami... Csődörnek nagyobb a keletje. Kinek kéne iga vonó ló, ha a csődörrel lehet versenyt, dicsőséget nyerni, élvezni. Iga vonó csak a munkára elég, nem másra..
Irigykedem.... Ez tény! Én még azon is képes vagyok órákig elgondolkodni, hogy ez a lépésem helyes volt e? Nem bántottam e meg vagy jót teszek e neki ezzel vagy azzal?? Kérdések kérdések, és még több kérdések. Végén már csak kérdő jel leszek.
A habozás az alkalmatlan ismérve? Ugorjunk? Ugorjunk úgy, hogy ne érdekeljen mi vár ránk? Ne féljünk? Lépjünk? Valahogy azt érzem, hogy szépnek lenni pusztán kiváltság. Kiváltság, melyet nem élet vitel szerint osztanak, vagy viselkedés szerint esetleg egyéniség szerint. Egyszerűen születni kell. Jól....
Írok valamiről, amit nem ismerek. Írok arról, melyre csak vágyom. Kisugárzás, szikra, tűz, villám, orkán, tornádó, szélvihar!! Legyen lift gyomorban ha meglátnak. S legyen lángolás, ha elmegyek mellettük! De nem.... Pfff... Szar az egész ahogy van.
Nyüssz morr és nyaff... Elmehet a világ a jó .......... Oda.......
Comments (0)
Megjegyzés küldése