Ritkán szoktam tudni a címét bejegyzésemnek már az elején. Most sikerült meghatároznom, miről fogok szólni. Hihetetlen...
Arra vágyom, hogy kiszakadjak a saját testemből egy másik férfi testbe. Életképtelennek minősítettem le magamat. Ez nem élet, amit én annak tulajdonítok be. Hitegetem magamat, hogy élek, virulok, boldog vagyok. Titkon meg rettegek, hogy vajon a holnapom is ugyan ilyen semmit érő lesz, mint a jelen pillanatom, vagy a tegnapom.
Boldog akarok lenni...
Hihetetlen, de percek óta egy gondolat jár a fejemben. -"Gyermeket akarok magaménak tudni!"- Pocsék dolog álmodozni 21 évesen. Ráadásul betegen. Gyerekhez nemző női és férfi test kell! Na már most leginkább ilyenkor mind a kettőhöz csesznék egy rohadt nagy kérdőjelet, mert női test nincs, a férfi, ami van az meg egy kupac szemét. 21 éves vagyok, rengeteg idővel, s rengeteg előttem feltételezhetően sorakozó lehetőséggel. De a korom kiváltsága az, hogy türelmetlen is vagyok. Talán tényleg van ezer meg ezer lehetőség előttem, ami csak rám vár. Viszont aki olyan életet él, mint én, nem feltétlen bizakodó jellem. Csak néha-néha erőt vesz magán, s újra feláll.
Bár okom panaszra nincsen. Mindig van leány az életemben. Valahogy még így is meg szoktam oldani. Nem tudok mozogni? Nem megyek túl határaimon? Akkor a határt tágítom ki! Így is tettem és megismerkedtem Ő vele is. De semmi se felhőtlen, így hát ez sem... Gondok, belül s kívül, már azt se tudom merre rángassam a fejem. Talán tényleg szeret, talán tényleg engem akart szívével, lelkével, testével. De hátrálok! Mert látok dolgokat, amiktől én félek! Félelem két dologra jó... Az egyik, hogy gondolkodj minden lépés előtt (alaposan!), a másik pedig, hogy tudjál nemet mondani, még ha nagyon fő rá a fogad.
Eleget szenvedtem már, s csak azért nem fogok belelohalni egy lángoló csodába, mert szép a fénye. (Najó, ezt most ritka hülye metafora, de most ennyi tellett tőlem :D)
Amikor problémákat látok már az elején, egyszerű képtelen vagyok tovább menni. Pillanatnyi örömökre nekem nincs szükségem! Nem erre vágyom.. Ohh, nem arról van szó, hogy elfutamodnék akadályok, problémák elől már az elején. Szó se róla... Csak egyszerűen tudom, hogy ez nem legyőzhető vagy áthidalható, s a vágy nem válasz rá, csupán csak elfedője lehet. Aztán jönne sírás rívás, miért lett vége, mi okozta, mi vezetett ehhez. De akkor már mindegy mi a válasz, mert én szeretni fogom. Paff... Depresszió... Kell ez nekem?!
Ráadásul most, amikor Betaferont szedek, ami amúgy is Depresszióra tesz hajlamossá. Mellesleg ha depressziós lennék nem is szedhetném tovább. Nem akarok kockáztatni!
Felmerül a kérdés, hogy csak ennyi volna? Félsz, hogy szomorú leszel?? Részben... Részben félek, hogy újra a hideg kövön hasalok majd. Félek attól is, hogy ezt nem csak holmi képzelt lélekfájdalom lesz, hanem testi hanyatlás. Nem elképzelhetetlen egy SM betegnél... Magyarázd meg a testemnek, hogy csak azért, mert szarul jött ki a lépés még nem kell tönkre menned! S a tudatos pozitív gondolkodás nem feltétlen lehet a válaszom. Próbáltam már! "Nincs semmi baj!! Ez is benne volt a pakliban." - nem feltétlen működő feltevés vagy holmi hangzatos jelige. Erős vagyok, de nem bátor és hülye!
Elhatároztam magam... Hétfőn akármennyire is nyomorultul gyengének érzem magam, de elmegyek dolgozni. Maximum elkések a munkából a magam fergeteges tempójával. Egy lassú tity-toty, s dalolászom majd rég meg tanult versikémet. Még talán a Shrek meséből szedtem
"Tempó tempó iszkiri! Tempó tempó vágtázz!"
Talán nem a legfelemelőbb munka egy ember életében. Valószínűleg nem fogom magam többnek, vagy jobbnak érezni általa. Biztos, hogy nem képességeimhez méltó munkát végzek. Viszont legalább csinálok valamit. S nem fog számítani sem fájdalom, sem nyöszörgés, sem pedig a fáradtság. Rohamokat legyőzőm, remegést leszorítom, eltakarom.. És csinálom a rohadt életbe is. Ha kell, papírt darálok, vagy csak felcímkézek valami borítékot. Érezni akarom azt, hogy nem véletlen az életem, hanem valamiért még élnie kell.
Drukkolok Neked hétfőn!:) Jót tenne biztos, ha kicsit kiszabadulnál a szobádból.:) Bezgus:D
21 évesen nem vágynál gyerekre.. még állandóságra sem ha nem lennél ilyen amilyen vagy.. naná, hogy küzdj ezerrel.. nem is lehet feladni .. Én megtanultam, hogy vagy félek, vagy élek.. engem millió egy ember néz hülyének, de vannak dolgok amiket azért teszek meg mert tudom másként nem lehet, nem vagyok képes másként cselekedni, ha a világ kiutál, ha minduntalan összenevetnek a hátammögött, ha bármi is lesz.. én akkor is ezt fogom tenni.. és bár tudom, hogy te nem vagy vallásos, mégis bizonyos tetteknek, bizonyos emberi reakcióknak akkor van csak értelme, ha egy másik megvilágításban nézzük, mégpedig , hogy Jézus Krisztus az életét adta értünk, egy ilyen áldozatot felismerve nézni saját szenvedésünket /akár választott sorsunk az, akár egy ránk mért betegség/ a küzdelem nemes lehet. Én bátorítalak téged, hogy csalódások árán is szeress, és semmiképp ne törj össze /az ember ebbe is belejön:DD // ha neked fontos, hogy családod, gyermeked legyen, akkor ismerkedj, biztosan megtalálod azt akinek te vagy a fontos, és aki még gyerkőccel is megajándékoz:))
Kedves Lacel! Ezt most nem csak erre a posztodra írom, hanem úgy globálisan. Néha a dolgok jóval egyszerűbbek annál, mint amilyennek tűnnek. Csak erre az ember jó sokára jön rá. Viszont arra lehet "edzeni" a gondolatokat, hogy ezek a felismerések minél hamarabb bekövetkezzenek! Hidd el, utólag fogsz még jókat röhögni olyan dolgokon, amik miatt most esetleg legszívesebben sírnál.
???
Hahó ,hol vagy ????
na mi a helzet?? hm??
Élek, élek, s míg élek remélek! Nyugalom hölgyeim, még élek...
Nem feltétlen irigylésre méltóan ,s talán nem is a legpördületesebb, leglendületesebb élet. Így ezekből kifolyólag nagyon gyenge és alssú vagyok
............... Nem vagyok vallásos, mert pont ezek a részek azok az életből, amelyek dühítenek, akár a Te betegséged, ahogy meg lehet ezen a vonalon magyarázni az okát...... Miért érzem azt, hogy magára van hagyva az ember minden bajában? Csak a kellemesebb és jó dolgok azok, melyek ott vannak a "Valaki" kezében és a többi a mi dolgunk, oldjuk meg, mert feladatok ezek...... gyarló embereké? Ez nekem nem elég..... Jó kis játszótér lehetünk, jókat lehet az elesettségekeinken derülni, passzívan elnézni a milliónyi fájdalmas pillanatokat..... Bocsánat, de nem értek egyet ezzel a szemlélettel, mert gondolkodom folyton .......és ilyesmi kérdések jutnak az eszembe.......
Szerintem Lacel, hagyd, hogy megtaláljanak az érzelmek, ne gondolkodj előre azon, "mi lesz, ha ?", kapd el a jelenben mindezt, akármeddig tartó ajándékpillanatokként....., és amikor komolyabb dolognak kell jönnie, el fog jönni az is.......
Jól teszed, hogy megküzdessz Magaddal és elindulsz dolgozni, akármilyen munka is az, de jó, hogy van, mert más ingerekbe jutsz, ki tudja útközben mi történhet Veled?, mi mindennel találkozhatsz, melyre nem számíthatsz, ha el sem indulnál................