Oly mélységekben szárnyal gondolatom,
Melyeket ímhol régóta nem láttam,
Fegyverek zaja zavarja álmom,
Hogy miért lett nyűg a gondolatom,
Most már végre rátaláltam.
Homlokomon gyöngyöző verejték ül,
Szemem még mindig csukva van,
Hogy miért vagyok telve legbelül,
Hogy miért van hogy az égés nem enyhül,
Végre nem is olyan bizonytalan.
Szívem szárnyal valahol a féktelen légben,
Levendulát ébreszt az elmúló álom,
Pedig mindig is féltem a sötétben,
Hiába hogy testem oly nagyon törékeny,
Telítettségemet az égbe kiáltom.
A félelem sötét szörnye távozik innen,
Villámok hátára mérgemben felraktam,
Mindig is ennyire kellett volna hinnem,
Hogy a félelem így ellibben,
Tudatosan legbelül így akartam.
Telítődött önmagamból fakaszt virágot,
Mélységből felszáll a magas égig,
Szívemet most újra kitárom,
Nyugalmát mostantól örökre vigyázom,
Szárnyalok gondtalanul a végtelenségig.
by Molly
2009.07.08.