Belső értékeik miatt kedveljük, de a hibáik miatt szeretjük az embert??
Éber vagyok és lázas. Most ébredtem fel arra, hogy nem tudom mozgatni rendesen a lábaimat. Ég a szemem és mázsás súlyok lepték el a karomat. 3-kor keltem. Első dolgom az volt, hogy bedugtam a lázmérőt. Nem kellett 4 perc sem, de már 38,9-en volt. Frenetikus.
Utána megpróbáltam megcélozni a mosdót. Eredmény: Összeestem a folyóson és kopogtam az ajtón, meg sikitoztam (hangot bocsátottam ki magamból, ami segítség kéréshez volt hasonló) édesapámért, hogy hozza ide a kerekesszéket. Nem valami jó érzés rászorulni másra, de ha nem teszem magam túl ezen, akkor még mindig ott lennék a WC-m padlóján. Ma is volt egy injekcióm, lehet attól van? Remélem...
De érdekes ez az egész. Nyugodt vagyok, mert ráfogom az injekcióra. Most bevettem egy lázcsillapítót. Igazából azt vettem észre magamon, hogy az injekciós napokon elfog a hidegrázás. Végtagjaim majd meg fagynak. Kézfej, lábfej... S utána meg meg akarok gyulladni. Most nem is takaróztam be annyira, direkt ezért. De még így is belázasodtam. Nem tudom.. Nem is érdekel...
Lábamért izgulok...
Lábamért izgulok...
Nem mondanám magam boldog ifjoncnak. Sem pedig sokat megélt bölcsnek. Nem tudhatok magam mögött tapasztalt éveket, sem pedig megannyi érzést, csalódást, átélt életet. Ahhoz képest tőlem kérnek tanácsot dolgokban. Pedig én magam is azzal a problémával küszködök, amiben épp tanácsot kértek. Így hát előre is elnézést kérek, ha vak vezet világtalant érzés lesz újjá rajtam.
Magam sem vagyok boldog... Ezzel kezdtem imént soraimat. Ezt azért is mondtam, mert nemrégiben adtam tanácsot arra a helyzetre vonatkozóan, amit mi depressziónak nevezünk. Mit lehet vele kezdeni? Hogyan lehet kezelni? - hangoztak el a kérdések. Pedig én magam sem tudom.... Felelőtlenül adtam volna tanácsot, azt hiszem.. De még is bennem látta a válaszadás lehetőségét, így hát tettem azt, amiről úgy gondoltam biztosan nem ártok. Figyelem ajándékát adtam neki.
Egyáltalán nincsenek emberek körülöttem. Ujjak? Régiek? Rendszeresek? Egyikben sincs részem már rég.
Igyekszem kellemes szavakra emlékezni. Tettek, melyekre élvezet gondolni. Történések, amiről mindenki álmodik legalább egyszer az életében. Nekem is voltak, így hát tudok mire emlékezni. Jó is ez! Nekem sokszor ez is elég. Vannak időszakok, mikor átélni akarom újra őket, de sok minden azért nem csak rajtam múlik. Ebből kifolyólag nem igazán értek tanácsokat, melyeket napról napra kapok.
Sok tanácsot úgy értelmezek, hogy egyszerű enyhítésre szolgálhat az élet keserűbb időszakára. De nekem erre van szükségem most?
Vonzd magadhoz a jót! Gondolj rá! Lásd meg a apró örömöket!
Nagyon egyszerűen hangzanak az utasítások, de valójában nagyon is nehezen kivitelezhetőket.
De én részese akarok lenni a vágyaknak! Nem pedig elképzelője... Benne akarok lenni! Nem pedig a cikázó képeket bámulni a fejemben. Azt hiszem, most inkább befejezem.. Bemásolom a kedvenc számomat, ami az utóbbi másfél, két évben nagyon jól leírta az érzéseimet. //Nem véletlenül lesz ismerős//
Republic - Furcsa magasban
Nagyon rám jár a rúd. Nem tudom mi van most Velem. Este alig akartam megmaradni annyira fájt a hasam. A gyomorszáj tájékán... 22-kor kezdte és körülbelül fél három körül voltam úgy, hogy én ezt nem bírom. Bevettem Maaloxot, utána még Zantacot is, mondván biztos gyomorsav. De nem! Egyszerűen a gyomorszájammal volt valami..
Szumma szummárum végül is ez reggelig kitartott. Reggel fél hét körül már az ügyeleten találtam magam, ahol az ügyeletes orvos azt mondta, hogy ha a gyomorszáj, akkor azt csak gyomortükrözéssel lehet megvizsgálni. Mint ha én ezt nem tudtam volna. Ott kaptam egy injekciót is, amitől jobban voltam. Tulajdonképpen ugyan olyan gyógyszert kaptam, amit itthon tablettásan akartam bevenni, csak mivel hánytam, így nem nagyon maradt meg bennem készítmény.
Nem rég ébredtem fel. Most jól vagyok.. Gyomortükrözés vigyázz!! Jövők!! -.- "
Mostanában megint utálom becsukni a szemem. Ha nem vagyok kiütve vagy elkábítva, akkor folyamatosan gondolkodok, vágyódom, agyalok.. Ezért megint felkeltem az ágyamból és megint pötyögök. Emberek társaságát keressem MSN-en, már aki épp ébren van és próbálom elterelni a gondolataim. Kisebb nagyobb sikerrel.
Remek...
Láthatatlan vitákat és párbeszédeket folytatok magamban. Probálok határozot, s erős lenni a kommunikációban, ami lezajlanak bennem. De általában mikor oda kerülök, semmi nem valósul meg belőle. Fejben mindig jobban hangzik, mint valójában. Ráadásul szerintem ha sikerül is elaludnom rémálmaim lesznek. Ugyanis pizzát ettem ma és mostanába elégé felkavarodik tőle a gyomrom. Nem bírom már úgy a fűszereket, mint régen.
Holnapi napot majd valami hashajtó féleséggel kezdem, ez már biztos.
Fejfájással búcsúztam el KisVirágtól. Már akkor is éreztem, hogy nincs valami rendben. Tick-kelek jobbra balra a kezemmel és alig látok. Amikor lefeküdtem a lábfejem annyira fázott, hogy már fájt. Vacogtam, pedig a testem nagyobb része majd meg gyulladt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor megmértem a lázam olyan fél három körül 38.8 volt. Lázcsillapítóval... Na meg rohamaim vannak. De ahogy megfigyeltem a rohamaim mindig erős kézrángással kezdődik. Mint ha matatnék :/ Na ez most nem igazán érthető szerintem... mindegy...
De legjobban most az inkontinencia gyanús állapotom és a látásom idegesít. Kerekesszékkel bevettem a kanyarokat, de épp hogy csak oda értem. Nem igazán tudok járni sem. Szédülök és elégé ingok, ingatagnak érzem magam. Lehet rátudnék állni, mert most nem olyan érzés van a lábaimban, mint régen, de inkább nem kockáztattam meg az éjszaka közepén. Féltem, hogy összesek.
KisVirág tanácsára igyekeztem szép gondolatokra gondolni. Virágok, fák, állatok... De nem igazán sikerült tartósan fen tartanom. Pedig akartam. Egyre inkább csak azon járt az agyam, hogy fázik a lábam és Évy lábaihoz akarom rejteni, hogy felmelegítse. Amikor itt volt bevált. Életem talán egyik legcsodálatosabb pillanata volt. Másnak talán nem olyan szép emlék lehet de nekem ez az egyik legszebb emlékem tőle. De erre is nehéz nyugodt szívvel vissza gondolnom.
Ráadásul egy komment is fejemben motoszkált, amit még KisVirággal elemeztem. De inkább megtartom magamnak a véleményemet erről, mert... Mert így lesz könnyebb mindenkinek.
Semmi különös nem látszik a képen, amin az ember csodálkozna.
Kaposvár egyik útkereszteződése.
Ez itt egy alig látható körforgalom. Igazán cuki! Körülbelül másfélszer kisebb átmérővel rendelkezik ez a képződmény, mint a terpesz, amire én képes vagyok. Ezek után...
Valaki tudja, hogy ez mennyibe kerülhetett?
Megint a kerekesszékemet koptatom. Gyengének érzem magam. De érdekes módon mióta azon vagyok, hogy minél előbb el tudjam küldeni a picsába az életemből a zavaró tényezőket, azóta jól vagyok...hangulatilag... Csak fizikailag vagyok ramaty. Törlés bevált a maga módján.
Lábaimra nem vagyok képes ráállni megint. Zsibbadok és ráadásképpen most minden porcikám fáj. Csonthüvely gyulladás a gyogytornász szerint, ha jól emlékszem ezt mondta. Így most mindenem fáj és nyomás érzékeny. Remek! Tökös gyerek, tökös marad! :) És mosolygunk, mert úgy a király! :))))
Tényleg jobban szeretek mosolyogni, még ha szar is minden.
Anyum úgy volt, hogy ma jön haza. De végén egy labor eredmény miatt még is ott marasztalták. Nagyon el volt keseredve anycóm. Vigasztaltam ahogy tudtam. Tegnap nagy nehezen lementem hozzá apuval. Őrült a pici fiának (Annak a 192 centis nagy marhának :) )
Őrültem a mosolyának. Láttam a munkáját amit a kórházban csinálgat. Varrogat, mert már mindent kiolvasott és a postás túl lassan jön a következő adaggal. Gyönyörű virágos terítőt csinál. Nagyon szép! :) Küldött róla képet.
Ugye milyen szép? :)
Ma még egy injekció is vár rám. Megint eltelt két nap. Majd 7 óra körül beadom magamnak. Kicsit félek tőle de lelkileg most jól érzem magam. Vagy ez a vihar előtti csend? Kitudja.... De inkább nem is agyalok rajta.
"Ördögök közt élünk mi néma angyalként csendesen megbújva a Sátán árnyékában, s várjuk a pillanatot, mikor újra boldogok lehetünk"
2008.07.31
Ezek voltak azok a gondolatok, melyek megfogalmazottak bennem a mély depresszióm idején. Az öngyilkossági kisérleteim előtt úgy kb két héttel. Fura rá így visszagondolni egy év távlatában. Hiszem.. Sőőt, tudom! - hogy jobban vagyok, mint akkor voltam. Nyugodtabb most a lelkem és tisztábbak a gondolataim, mint akkor voltak. Hihetetlenül hangzik még így is, de én látom a változást.
Még sok csalódás, bánat, fájdalom fog még érni. Tudom... Hosszú az út, ami előttem áll. De minden egyes rög az úton keményebbé tesz. Talán picit ridegebbé is... De ha az kell az út megtételéhez én változni fogok!
Még sok csalódás, bánat, fájdalom fog még érni. Tudom... Hosszú az út, ami előttem áll. De minden egyes rög az úton keményebbé tesz. Talán picit ridegebbé is... De ha az kell az út megtételéhez én változni fogok!
Én tudom, hogy Tysabrin volt. Tudom, hogy bele lehet halni a szövődményekbe, s tudom, hogy PLA pont úgy jelentkezik, mint ahogy mondta. De ezeknek fényében én ne aggódjak. Miért is aggódjak.. Nincs miért... bár én ezt tegnap egész nap nem tudtam. Ha a tíz ujjamat is csontig rágom se jöttem volna rá erre, hogy nem kell aggódnom. De ő nyugodt szívvel állítja ma, hogy nem kellett volna. De aggódtam...
Már haragudni akartam... Mert még az is jobb, mint a félelem, az aggódás, a rettegés. A tudat, hogy lehet kórházban van, hogy lehet fekszik és alig él... Inkább akkor már tomboljon bennem mérhetetlen düh. Inkább forrjon a vérem. Inkább égjen a testem a bosszú vágytól, a haragtól, minthogy ezek az érzések legyenek úrrá rajtam...
Újra...újra...... és újra...
*Édesapa benyit a szobába*
Megrezdülök, remegek, reszketek. Mintha puskák ropogása hallatszot volna tőlem fél méterre úgy remegek. Mikor depresszióm elején, kétségek között voltam pontosan úgyan így rezdültem meg minden zajra. Minden porcikám legmagasabb amplitúdón rezeg. Rosszul vagyok.. Miért? Miért kell nekem rosszul lennem?
Egy ember miatt? Egyetlen egy ember miatt....
Törnek rád az érzések napjában százával,
Nem tudod már melyik a durvább ez vagy a gázszámla
De gondolj csak a szemekben a szálkákra,
S ne a sült galambra várva ülj most szájtátva.
Nyugodtan várod a halált, és nem féled az Istent,
Vajon lesz ez még durvább is? Hát állj elé s kérdezd az Istent.
Én elé állok, de nekem nem mond majd semmit sem,
Mert tudja jól én voltam az kiért nem tett ő semmit sem.
Veszitsd el a fejed, s törd át a gátakat,
melyeket az élet állít eléd s rajtuk más oly könnyen áthalad.
de nem tettél mást csak kergetted a kósza vágyakat
feküdj le végre aludni, de előtte vesd meg az ágyadat.
2009.08.16
TG írta
TG írta
Nagyobb képért kattints a képre
Még nem tudom mi van a blogommal de csak reménykedem, hogy csak nálam van így. Kérlek, nyugtassatok meg....
17:34
Próbálom kijavítani.. Valószínű a hivatkozás helyével van baj, de az egyiknek a hivatkozását egyszerűen nem találom..
17:40
Időközben sikerült elhárítanom teljesen a hibát. Lementettem az összes képet hivatkozások helyéről a saját tárhelyemre.. Remélem a saját tárhelyem nem akar tönkre vágodni :))
"Én szerettem azt, akit nem szabad,
És vártam arra, ami elmarad
És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt.
De bevallom, nem lettem boldogabb,
Ha elhittem érthetetlen dolgokat,
S az igazság közben mindig olyan egyszerűen szólt"
De.....
"Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok
Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár"
És vártam arra, ami elmarad
És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt.
De bevallom, nem lettem boldogabb,
Ha elhittem érthetetlen dolgokat,
S az igazság közben mindig olyan egyszerűen szólt"
De.....
"Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok
Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár"
Merengős percek...
Zorán - Egészen egyszerű dal
Zorán - Majd egyszer
Zorán - Egészen egyszerű dal
Zorán - Majd egyszer
Takarítanom kéne. Elég régen volt már a szobám kitakarítva. Megcsapolva érzem magam. Minden tevékenységhez hatalmas erőket kéne egy helyre összepontosítanom. Nem megy most. Valahogy képtelen vagyok eljutni arra a pontra, hogy tegyek valamit.
Felfújtak boldogság hormonnal. Boldog voltam... S ugyan ilyen játszi könnyedséggel el is vették tőlem ezt az érzést.. Újra kell építenem magam. De még ehhez sem érzek elég erőt. Csak az idő az, ami esetleg segít. Ebben reménykedem, hogy az idő lesz hűséges szövetségesem. Legalább ez, ha más nem is.
Közben rájöttem arra, hogy különben a kórház és az itthoni létem között semmi különbség sincs. Ugyan úgy egy falat bámulok egész nap. Ott meszelt, bomladozó falakat. Itt meg szobámnak fa szerkezetét, vagy a ütött kopott tapétát és fekszem. A Betaferon vagy esetleg más miatt, de nagyon gyengének érzem. Valószínű a körülöttem zajló események és a gyógyszer együttes hatása lehet. Nem rég tudtam meg, hogy maga a gyógyszer is felerősíti a depresszióra való hajlamot. Ezek után amik történtek velem nem véletlenül kérdezgetik tőlem, hogy hogy vagyok.. Ha már lázam nem volt tőle legalább a depresszió érjen el???
Mikőzben írok, kicsit elterelődnek a gondolataim. Ezért is szeretem önteni a bejegyzéseket. Nem az épp aktuális gondokon jár az agyam. A pszichodokim száma még mindig ki van tűzve az ágyam fölé. Amikor megkaptam akkor raktam ki. Gondoltam minél többször látom annál inkább elkerül.
Kerülj el!
Mikőzben írok, kicsit elterelődnek a gondolataim. Ezért is szeretem önteni a bejegyzéseket. Nem az épp aktuális gondokon jár az agyam. A pszichodokim száma még mindig ki van tűzve az ágyam fölé. Amikor megkaptam akkor raktam ki. Gondoltam minél többször látom annál inkább elkerül.
Kerülj el!
Zorán - Majd egyszer...
Imádom ezt a számot. Minden során nagyon el tudok gondolkodni. Elmerengek... Hallgatása közben merengés, kábulat és a múlt képei játszanak a jelen pillanataival karöltve fejemben. Nem véletlenül blogom címe alatt is szerepel a dalból egy részlet. Hinni akarok én is abban, hogy minden ember ki mögöttem van, kiket elvesztettem illetve kiket már nem láthatok, minden óra és annak minden perce, minden érzés, s minden fájdalom, minden verejték és minden egyes könnycsepp vagy szívfájdalom a boldogság egy nagyon rögös útja, ami ahhoz kell, hogy célba érjek. Ahol a végén én boldog leszek. Ahol majd minden jó lesz.
Még sok minden van bennem, ami nem egészséges gondolat. Még mindig úgy élek, hogy azt gondolom, hogy ha máról-holnapra meghalnék, akkor nem érezném a boldogság elvesztését. Csak az esélyét legfeljebb... De ki akar csak az eséllyel élni? Nem hiányozna múlt, jelen, sem a kétségekkel teli jövő, a lehetőség.... Nem tudnék könyörögni érte, s nem tudnék térdre borulni miatta. Nem tudom azt mondani, hogy ~Akarom!~
Pedig ez a cél. Ez az én célom. Amikor már azt fogom mondani, hogy akarom, akkor élek/vagy éltem csak igazán. Ha ott álok a élet és halálnak határán, akkor az életet válasszam. Ha sötét folyósokon járok, akkor a fény felé menjek. Ha árnyékba borul minden én a napnak sugarait keressem. Ha hideg van , akkor én a melegségre vágyakozzak. S ha búcsúzni kell szeretektől ne tudjam őket elengedni....
Nem mondom, hogy nem félek, de képes lennék feladni egy pillanat alatt... mindent...
Megint a betonon érzem magam. Megint érzem a hátamba a kést. Éééééés megint szar darabnak érzem magam. Mindez egy ember miatt, sajnos..
Ám vagyok annyira mazochista, hogy a barátságért küzdjek a továbbiakban. De nehéz ilyenkor, mikor már éreztem jobb érzést tőle, hogy újra a barátság varázsát érezzem. Állítólag ilyenből már nem lehet újra barátot csinálni. Ez van...
De még is vágyom rá.. Még ha tudom a közeljövőbe, hogy ez kialakuljon sok veszekedésen fog végig menni a kapcsolat. Félek, hogy végleg elveszítem. De közel engedett magához, én meg kis idő után közel mertem menni. Most ellökőt magától, de meg is akar ő is tartani engem. Viszont amennyit a közelmúltban veszekedtünk az egy idő után a kettőnk közötti jó érzés hátrányára megy. Barátság? Talán...
Lehet, hogy egyedül kéne maradnom egy időre... És elemeznem kell a hibákat, ugyanis van... Mindamellett, hogy ugyan olyan SM beteg, mint én, nem vettem számításba, hogy ember is. Ugyan azon emberi tulajdonságokkal, mint mások :S
Nem akartam elhinni, de valahogy még is így van.
Valamiért páran nem tudnak kommentelni hozzám. Sajnos okát nem tudom, így ebből kifolyólag megoldani se. Ám ahogy V.V. kedves olvasom is tette, nem tudott írni így az e-mail címre írt. :) Akárki megteheti! Akinek ilyen problémája akad a naplóm olvasása közben az kérem nyugodtan írjon jobb oldalt található elérhetőségekre.
U.i: V.V.-nek üzenem, hogy köszönöm! :)
Mindig álmodom. Mindig vágyakozom. Mindig gondolkodom. Sajnos nem jól...
Az álmok túl mutattnak rajtam. Olyanok, melyekre már rég nem vagyok képes és csak kapálozok. Vágyaimat másoknál láttam ezért is van néha az, hogy irigységgel keverem. S azon gondolkodom, mikor leszek testemnek igaz birtokosa és mikor leszek végre álmoknak végrehajtója, vágyaimnak beteljesítője.
Talán túlságosan is a tökéletességre törekszem. Hogy lehet elérni? Úgy hogy meg sem mozdulok... Szobámnak lakója vagyok. Szeretem végül is a szobám, csak... Érdekes kettőség. Kivül, a szobám falán túl, zsivongás hallatszik. Több mint egy tucat ember lepte el a házat két napra. Hallgatom őket... Nekem ez is elég lenne?
Nem elég... Így megtettem azt, mire mindenki gondolna. Léptem, mozogtam, elindultam kifelé. Amilyen tökéletlen ezen test, olyan a folytatás. A lépcső utolsó pár fokán, mint magasról leejtett betontömb, úgy zuhantam le 4 fokot. Ficamra való recept...
Visszamásztam, visszafeküdtem és inkább elalszom újra..
" Most adj el gyorsan! Most győzz le engem! Most dobj el, mint unt ajándék-csodát amíg megsebezhetsz! Amíg kitart alvó ős hittem és maradék eszem és nem építem újjá tornyos falaim, hogy köréjük húzzam a bánat árkait. Hogy dobokon dobogjam világgá a hírt, hogy megint harcra készen várom a hajnalt! Váramat többé meg nem töri ember. Sejtjeim majd jó katonákként éberen állnak, hogy kinevethess. "
- Ákos
" Volt egyszer hol nem volt négy ember: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy fontos munkát kellett elvégezni és Mindenkit megkérték, hogy csinálja meg. Mindenki biztos volt abban, hogy Valaki majd megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki sem csinálta meg.
Valaki mérges lett, mert az ügy Mindenkié volt. Mindenki azt gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, de Valaki rájött arra, hogy Senki sem fog csinálni semmit. Az ügy azzal végződött, hogy Mindenki Valakit okolta, amikor Senki sem csinálta azt, amit Bárki megcsinálhatott volna. "
Elégé rosszak a gondolatok bennem. Ha lenne ember, ki képes volna a gondolataimat fürkészni csak egy szava lenne hozzám. "Irány az agykurkász!"
Tegnap voltam az új orvosomnál. Átvett az előző orvosomtól. Tegnap be lettem tanítva a Interferon injekció használatára és egyéb dolgokra, amik fontosak. S még mielőtt elkezdtük volna elmondta, hogy miket kerüljek, mik árthatnak a kezelés során, avagy a gyógyszer injekciózása közben. Akkor mondta el, hogy a legfontosabb amit kerülni kéne az a depresszió és a stressz. Ehh..
Jelen pillanatban szemezek a pszichodokinak névjegy kártyájával. Nem akarom felhívni és remél nem is lesz rá a szükségem. Nincs kedvem visszaesni, de sajnos ez sem kedv kérdése.
Az imént feljött az édesapám. Beszélgetni akart velem, de képtelen voltam normális társalgás kialakitására. Pedig csak beszélgetni akart. Elüldöztem magamtól a... hmm.. nem odafigyelésemmel(?!) Nem akartam megbántani.
Annyiszor alkalmazkodott, hogy már a régi fényét féltem. Emlékezni szeretnék arra, milyen is valójában, de amikor olyan világban élünk, ahol kérnek, követelnek, elvárnak, s neked ahoz alkalmazkodnod kell ott egy picit már nehézkes az eredetiséget megőrizni. Nem mondom, hogy a szívem új formája hasonló Geronazzo Mariahoz, de én már nehezen ismerem fel magam.
Én mindent tolerálok... Azt hiszem.. Legalábbis mindent megpróbálok tenni ahhoz, hogy jó legyen. Egyszer nekem is. De miért várnék el valamit, ha nem adok érte semmit. Ez az alapelv... Elvárja, hogy toleráns, alkalmazkodó és a kéréseknek eleget tevő legyek. Majd egyszer talán én kívánságaim is révbe érnek. Képtelen vagyok követelni.. Szar darabnak érzem magam ebből a szempontból.
Én kérni szoktam. Kérek majd akkor is, mikor talán kérhetek. De most egyelőre ott tartok, hogy kérni sem tudom mikor merjek, s hogy egyáltalán lehet. Lesz olyan pillanat? Kapok pillanatot? Egyáltalán kaphatok?
Szar az egész ahogy van....
A helyzet a következő... Rengeteg utat választhatok, de mindegyik más és más emberi reakciót válthat ki, hiába ugyan az a célom velük. Vigyáznom kell! Minden ember más és más. Az őszinte, erős ember mutatása nem igazán válik/vált be. Neeeem, nem az őszinte résszel van a baj, hanem az erőssel... Itt vagyok és csak jót akarok. Magamnak, s másnak.... De nehéz, mert attól félek, hogy másnak jót tenni a saját magam kárára történhet. Mondom magamnak az erőt adó mondatot - "Én mindenféleképpen nyerek rajta!" - ,ami igaz is! Végül is nyerek rajta.. Ám kik már régóta olvassák a blogomat tudják mire is vágyom. S amire vágyom azt fogom elveszíteni, de ennek fényében a többi "haszon" érzet valahogy elhalványul. Hiába tudom, hogy érték, s hiába tudom, hogy kincs! A vágyam beteljesülését szalasztom el.
Ilyenkor más ember leginkább önzővé szeretne válni. Nekem sajnos nem megy... Elvesztettem ezen emberi képesség gyakorlást. Legalábbis azon formáját, amivel saját magam boldogságát érném el mások kárára (más boldogsága árán?!). Ugyanis van ilyen önzőségi forma (legalábbis nálam). Talán azóta van ez így, mióta voltam az áldozati részen. Tudom, hogy rettenetes érzés és nem akarom, hogy másnak is át kelljen éljen. Még ha ez azt is jelenti, hogy soha nem leszek boldog..
Tanácstalan vagyok. Arra jutottam, hogy egy lépést nem tettem még. Ezt a lépést leginkább azért nem tettem meg, mert erő kell hozzá. Ha eltűnők, talán értékesebbnek fogok tűnni, mikor majd előbukkanok. Most túlságosan olcsó, elérhető, megkapható és egyszerű vagyok.
" Végy a bűnből eleget, a fáradt lelkek piacán. Itt minden olcsón eladó, az élet úgy is tova száll. Pénzem sok van de ha kell a lelkem nektek eladóm.... Mámor kell vagy szerelem? Csak annyit mondj, hogy AKAROM! Fájdalmas mély fekély, Isten néma mint a Holdas éj, ellep a sár, a vér , a bűn, a kéj. Bódulva fújt felém a cinkos ördög ócska hangszerén. Az ember itt Isten nélkül él. Fáradt lelkek piacán, a Sátán lett az eladó. Kénkőből lett a kenyér, méregből az itató.
Fáradt vándor hova mész? Miért halnál meg utadon? Egy szippantással a tiéd, a rég várt édes jutalom. Fájdalmas... mély.. fekély "
Csillagok krónikája - Fáradt lelkek piacán
Nem fogom sürgetni. Utálja, ha sürgetik. Rendben, én nem leszek azaz ember, ki rosszat tesz ellene. Viszont akkor is nagyon nehéz. Az jár a fejemben, hogy nem érinthetetlen. Ott van, Ő is, és én meg itt. Én meg nézek ki a fejemből, mert megkért arra, hogy várjak. Miért nem tudd eldőlni ez az egész pár nap leforgása alatt? S még csak az elején vagyok ennek az egész türelem játéknak. :S
Nekem nem tesz jót ez az egész. De komolyan. Jár az agyam a hülyeségen és csak felpörgetem, felstresszelem magam. Rosszul leszek. Így is már két bottal közelekedek. Nem ezt mondom, hogy emiatt, de akkor is. Érzem, hogy morzsolodom.
Nekem nem tesz jót ez az egész. De komolyan. Jár az agyam a hülyeségen és csak felpörgetem, felstresszelem magam. Rosszul leszek. Így is már két bottal közelekedek. Nem ezt mondom, hogy emiatt, de akkor is. Érzem, hogy morzsolodom.
Amikor az embernek rossz kedve van, akkor mindenben a pech szériára utaló dolgokat látja. Lásd... Anyum beteg, rosszabbul vagyok, úgy összeestem a folyóson, hogy sikereresen szétbarmoltam a csuklóm, a csípőm és a térdem. A hab a torán, hogy éjszaka nem bírok aludni egyszerűen és neki álltam tévézni, erre a távirányítóban lévő elem beadta a kulcsot. Az időzítő, ami lekapcsolná a tévét miközbe én elalszok rá nem sikerült beállítanom. Így nekem manuláisan a tévénél kéne lekapcsolnom ami az ágyamtól 4 méterre van... Szuper!
Fél három van baszki... -.- " Most feltétlen szopatnia kell a rendszernek?
Ráadásképpen a számomra igen fontos ember most 20 napig egyáltalán nem fogom látni. Vagy ha látom is, akkor úgy láthatom, hogy hármat lépek hátra, megfordulok, lekapcsolom a lámpát és úgy. Elővigyázatosság, tisztelet, stb stb stb... Nem akarom részletezni de a lényeg így is érthető volt. Páran talán most tudják mire gondolok
Rohadtul fáj a kezem. Szerencsére fáj, és szerencsére azt is tudom mitől! Inkább fájjon, mint sem ne érezzem. Szóval én már a fájdalomnak is örülni tudok. Szááááánalmas... xD
Ráadásképpen a számomra igen fontos ember most 20 napig egyáltalán nem fogom látni. Vagy ha látom is, akkor úgy láthatom, hogy hármat lépek hátra, megfordulok, lekapcsolom a lámpát és úgy. Elővigyázatosság, tisztelet, stb stb stb... Nem akarom részletezni de a lényeg így is érthető volt. Páran talán most tudják mire gondolok
Rohadtul fáj a kezem. Szerencsére fáj, és szerencsére azt is tudom mitől! Inkább fájjon, mint sem ne érezzem. Szóval én már a fájdalomnak is örülni tudok. Szááááánalmas... xD
Még most se szedtem magam össze teljesen. Elégé zsibbadok.. Élettelen húst csaptam rá a billentyűzetemre, próbálom kiönteni a szart, a düht, a fájdalmat, a mérget, a csőstül jött bajt ami felgyülemlett bennem. Ha nem sikerül idegösszeomlás határát fogom súrolni, úgy hogy ezen sorokat olvasva próbálok írni... még egy picit... épp eleget ahhoz, hogy kiordibálva érezzem magam.. csak még egy picit...
Most voltam édesanyámnál a kórházba apummal. Nagyon nincs jól... Fájdalmai vannak, alig kap levegőt. Ugyan is az már kiderült, hogy két elég nagy tályog alakult ki a hasában a műtét követően. Ezek miatt volt lázas, és emiatt fájt a hasa. Ahhoz képest még rosszabbul van, s közben még el is költöztették Kaposvárra a Dombóvári orvosok. A szerva megtörtént. Dombóváron az egyiket leszívták. 3-5 decit leszívtak az első tályogból. Már szükséges volt, mert nyomta a tüdejét. Azóta felgyülemlett újra. Nyomja a tüdőt, a szívet... És az idegeket.
Beszéltem az orvossal, a fő orvossal. Mindegyik tudja, hogy azonnal meg kéne műteni édesanyámat, hisz szenved, hisz ordibál a fájdalomtól, hisz látják, hisz halllják de nem lehet megműteni, mert.... Mert azon agyal Kaposvár, hogy megyeileg, mi, nem oda tartozunk. Az nem számít, hogy egy kórház adta át. Nehéz műtét tudjuk, mondták, hangoztatták. Azon járt a gondolatuk, hogy lehet átpasszolják Pécsre édesanyámat, hogy majd ott megműtik. Ehhez mi kell?? Orvosoknak beszélgetni orvosokkal, aláírásokra várni, telefonos egyeztetés a kórházzal, hogy most mi legyen. És most jön egy olyan amit ritkán gyakorlok de kéne
A jó büdös kurva anyát annak a rohadt bürokráciának!
Nekem feladatom annyi az ágy szélén, hogy biztassam az anyámat ki a fájdalomtól ordibál. Mondanom kell neki, hogy nem fogsz belehalni, ne beszélj butaságot. Igaz én magam se tudom mi lesz, de el kell hitetnem vele, hogy erős, el kell hitetnem vele, hogy nem lesz semmi baj. De szavamat már akkor elveszthettem, mikor az epekő műtétje előtt is ezt mondtam, mikor itthon is ezt mondtam. Hogy lehetne bennem hinni ezek után? Sokszor én magam se hiszem el azt, amit mondok. De nem mondhatom azt, hogy rosszabb lesz! Hinnem kell abban, hogy minden rendben lesz. Minden sokkal de sokkal jobb lesz.
" És most már nem én vagyok az erő, akit erőt adott neked anyu! - suttogtam halkan a fülébe-Hanem te vagy nagyon erős, és ezt a szar kis tályogot is ki fogod bírni meglátod. " Próbáltam elterelni a gondolatait. Közben folyamatosan simogattam a karját. - "Itt vagyok anyu!" - Alig mertem hozzáérni, féltettem. Ha már attól nagyon fáj neki, hogy az ágy szélét kicsit meglöktem. Féltettem mindentől és rohadt dühös voltam. Alig tudtam magamba tartani a szót mikor az orvosa mondta a frankót, ki akartam adni azt, hogy miért nem csináltok valamit :(
Most is a könnyeimmel, a levegővel küszködök. Szűknek érzem tűdömet de írok, mert ezt érzem gyógyírnek most. De már nem bírom tovább.. nagyon remeg a kezem... majd később...
Az előbb megéheztem. Fogtam magam és vágni akartam a nagy darab trapista sajtból egy darabkát. S arra következtetésre jutottam, hogy nem bírom megfogni a kést. Fájdalmas következtetés, mert ráejtettem a combomra. Fáj a lábam... Erősnek vélt kezemmel szorítottam a nyelét, majd erőteljes nyomással vágni. De nem megy. Nem hajlot be az újjam. Remegtem és őzgida lábakat nővesztettem. Begörcsöltem...
Már most elegem van a napból... Elmentem vért szárítani
Szólni nem merek, nem is akarok... Szeretek csendben harcolni. Küzdelem az élet, s én folyamatos képzés alatt vagyok. Nem fognak nekem újat mutatni hamis, fekélyes évek. Nem fognak tudni megijeszteni félelmetes kis pontok bennem. Erősebb vagyok annál, mintsem megijedek a reggeli rosszul léttől.
Nem érdekel, hogy holtat játszik a tulajdonom! Nem érdekel, hogy nem mozog a végem, tagom! Nem érdekel, hogy csontos a fájdalom oly sokszor bennem!
Fel adtak már mások előttem mikor megláttak. Megmasszírozlak, s már kicsit él is a remény, hogy később pár perccel már mozogni fogsz rendesen. Ha nem, akkor még tovább dolgozok rajtad. A harc sokszor alább hagy bennem. De nem felejtek, múlt képei így köszönnek és én kezdem is rögtön újra, felállok és ha kell újra elesek. Mozgatni kell, s én mozgatni is fogom.
Amíg fáj, addig élek...
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mivel kell küzdenie a gazdaságnak minden országban, minden kontinens. Hiszen valamilyen ok folytán (amit még nem igazán tudok teljes egészében) gazdasági válság van!!! Szeretjük hangoztatni, szeretjük sokszor éreztetni, de hát istenem, majd meg fogom élni a holnapot is. Ha már a tegnappal bírtam a dolgot
Megélném én a holnapot, de amikor azzal szembesülők, hogy a kajámnak is válsága van az már pofátlanság. Hogy a fenébe lehet egy húst úgy kiklopfolni, hogy kb 4 milliméter vastagságú a panírral együtt???
Najóóó, ha teljesen őszinte akarok lenni az a 4 milliméter egy átlag. Ez a hús amit a kezemben tartok már a "nagy" kategóriába tartozik. Panírral együtt van komoly 1 centi talán. De az tuti, hogy nem az én kezem az ami nagyon erős és olyan nagyon nagyon nagyon összenyomná azt amúgy nagyon vastag husikát.
Ez kész őrület -.- "
Félek... Komolyan mondom rettegek ettől az egésztől.
Próbálom nyugtatgatni anyut, mamámat na meg persze magamat, s elhitetni mindenkivel, hogy én nem félek! Lehet, hogy voltam már betegebb, lehet voltam már rosszabbul, mint most anyum, de ez mit sem ér mikor ő beteg mellettem. Vigaszt adhat számára az én hozzáállásom, mint ahogy ezt megosztotta velem minap, de csak feltételezhetően lesz erősebb az én kitartásomat látva.
Engem nem vigasztal, nekem ugyan úgy a beteg édesanyám marad s ugyan úgy aggódok érte ma, mint tegnap, vagy akár holnap.
Két hete egy epekő műtétre megy melybe majdnem belehalt (?!) Van már a világnak egyszerű betegsége, melybe nem lehet belehalni? Idegesség dominál bennem. Nem csoda, mikor a látogatás alatt majdnem tüdőembóliát kapot, műtét alatt meg majdnem meghalt és egyéb szörnyű dolgok. Most sincs jól, miután úgy mond a veszély feltételezhetően elhárult. (Legalábbis rengeteg orvosi papírja van róla) Fáj a hasa, a mellkasa. 37,5 és 38 körüli láz meg már napok ota stagnál... Anyám szerint a hasnyálmirigye rakoncátlankodik.
Most megy majd édesapámmal a körzeti orvoshoz, majd ha minden rosszabbra fordul kér egy beutalót is abba a kórházba, ahol műtötték. Félek...
A helyzet a következő... Egy csomó emberhez képtelen vagyok kommentet biggyeszteni. Ennek egyetlen egy különös oka van, amit AtoneMovieBlog tulajdonosa, Ákos, szépen meg is fogalmazott egy bejegyzésben. Így az engedélyével most ide másolom nektek is.
Nagyon szeretem a Blogspotot, meg minden.. Szerintem messze a legjobb blogrendszer, egy lapon talán csak a Wordpresset lehet vele említeni.
Na de az utóbbi pár hétben már kezdtem egy furcsállni, hogy miért nem javítják végre a kommentküldés problémáját. Történt ugyanis - ahogy már jó pár olvasóm figyelmeztetett (ezúton is köszönöm, magamtól biztos nem vettem volna észre) -, hogy egyszerűen lehetetlenség volt megjegyzést küldeni a különböző blogbejegyzésekhez, ugyanis a kis megjegyzésablak teljesen bekrepált.
Nos, mivel változás nem történt, én pedig nagyon megelégeltem a dolgot, ma utánajártam, és végre sikerült egy jobb módszerrel kiküszöbölni a problémát. Mostantól tehát ismét mindenki tud megjegyzést írni. Hajrá!
A helyzet a következő...
Amit látni egy két bloggernél úgy nézz ki, hogy a komment megírása után kér egy szóellenőrzőt, amit tördelmesen be is gépelek. Legjobb esetben így történe. Ám ezen embereknél nincs lehetőség arra, hogy legörgitsem az ablakocskát, mely ahhoz kell, hogy beírhassam a szót!
Hurrá!
Nagyon szeretem a Blogspotot, meg minden.. Szerintem messze a legjobb blogrendszer, egy lapon talán csak a Wordpresset lehet vele említeni.
Na de az utóbbi pár hétben már kezdtem egy furcsállni, hogy miért nem javítják végre a kommentküldés problémáját. Történt ugyanis - ahogy már jó pár olvasóm figyelmeztetett (ezúton is köszönöm, magamtól biztos nem vettem volna észre) -, hogy egyszerűen lehetetlenség volt megjegyzést küldeni a különböző blogbejegyzésekhez, ugyanis a kis megjegyzésablak teljesen bekrepált.
Nos, mivel változás nem történt, én pedig nagyon megelégeltem a dolgot, ma utánajártam, és végre sikerült egy jobb módszerrel kiküszöbölni a problémát. Mostantól tehát ismét mindenki tud megjegyzést írni. Hajrá!
Amit látni egy két bloggernél úgy nézz ki, hogy a komment megírása után kér egy szóellenőrzőt, amit tördelmesen be is gépelek. Legjobb esetben így történe. Ám ezen embereknél nincs lehetőség arra, hogy legörgitsem az ablakocskát, mely ahhoz kell, hogy beírhassam a szót!
Ebben az esetben nincs semmi lehetőségem arra, hogy legörgessem az ablakot
A saját blogom is megnéztem mi a helyzet. Szerencsére ott módosult a rendszer úgy mond, mert ott van rá lehetőség!
Pirossal jelőltem, mit is hiányolok azokról a blogokról ahol ez a probléma felmerül
Lényegibe ennyi az, amit mondani akartam. Majd ha lesz türelmem összeírom melyek azok a blogok, ahová nem sikerült írnom. Van egy pár..
(Fejből a Fényt keresve a világban és a játszótér blogtulajdonosok jutnak eszembe. Az utóbbi csak azóta van így, mióta új blogdesingra váltott :S)
Lényegibe ennyi az, amit mondani akartam. Majd ha lesz türelmem összeírom melyek azok a blogok, ahová nem sikerült írnom. Van egy pár..
(Fejből a Fényt keresve a világban és a játszótér blogtulajdonosok jutnak eszembe. Az utóbbi csak azóta van így, mióta új blogdesingra váltott :S)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
