Új címkét hoztam létre "Régi idők" címmel. Mely a régi blogomból megmaradt egynéhány szép, érdekes, vicces bejegyzést fogja tartalmazni. Ezen bejegyzések végén jobb oldalt oda fogom feltüntetni, hogy mikor írodott :)
Édes kis komment az egyik bejegyzésemnél
"A lacel EGY KÖCSÖG LE SEM KELL SZARNI....."
2008. november 06. 20:06:16
________________________________
Te szánalmas Hitetlen!
Mily átkozott e "kis" névtelen
Álcázva oly szívtelen
S lelkemnek gyötrődő sejtelem.
Gyötrő kínt elviselni kénytelen,
Mert a véleményed tisztelem..
De én még el sem képzelem
Te rothadó kis förtelem!
Tudásod számomra képtelen,
Szemnek oly dicstelen.
De én tűröm, tűröm Hitetlen!
Mélyről jövő tiszteletlenséggel:
Ifj. Schutzbach László (Lacel)
A bejegyzés még 2008. november 6-án írodott..
A bejegyzés még 2008. november 6-án írodott..
http://bezga.blogspot.com/2009/09/18-ma-kifoglak-szivni.html
Alapjáraton egy jó fiú vagyok! ;) Szóval ha bárkinek bárki más mondana, azt letagadom! (Már csak az engem olvasó rokonok miatt is ;D ) De mivel alkotói kiváncsiság bennem is tombol és ráadásul sok pozitív női véleményt kaptam, így gondolatra éhezőknek adom. Leginkább Jázminillatának, akinek már másodszor mondtam volna nemet, ha ezt most nem másolnám be :)))
Az meg azért még se járja, hogy egy nő kétszer kapjon nemleges választ Tőlem ;) (Remélem Jázmin tudod, mire probálok utalni! Segítség: tűzesblog, link, utalás)
Melyik vállalkozó kedvű nő jön el hozzám 1 forintért 18 darab tányért elmosogatni? xDDD
Esküszöm nem is kell mosogatnia, csak jöjjön el... Majd a munkavállalói kiskönyvébe bematricázom a megfelelő bélyeget (Bár utolsó ismereteim szerint a legkisebb közteherjegy értéke is 200Ft) Na mindegy, maximum kétszázszor jön el hozzám. De tényleg ne csináljunk ebből nagy ügyet! Még el sem kell jönnie kétszázszor xD
Ezek a reklámok egyszerűen röhejesek... De komolyan. Én így fogok csajozni. "Te ugye nem egy olyan csaj vagy, aki 1 forintért elmosogat?" - az igényesség kedvéért...
Arról már nem is beszélek, mikor a gyerek biólogiai tanulmányai teljesen leromlanak a szoba illatosító reklámok miatt. Anyuka meg csodálkozik otthon a bizi láttán. Hát még én magam is sokszor bele kavarodom, hogy hogy lehet egy struccnak három gorilla kölyke. Még az elefánt anyukának három disznót, vagy medve bocs kölyköt eltudtam képzelni és fogadni az okos kis lelkemmel... Még benyeltem az agysorvasztó pirulát ebben az esetben. Intelligens illatosító.. az... már csak a reklám készítőt tegyük azzá...
De nemrégiben tudtam meg, hogy anyám egyszer jogtalanul náspángolt el az ABC előtt még úgy 3 éves koromban. Ugyan is amikor a szép fehér ruhája mellett pont sikerült beleugranom a legnagyobb és a legmocskosabb pocsolyába, ami volt a környéken, akkor én kérem szépen csak a kreativitásomat fejlesztettem!!! Egy igazi művész voltam! Csak nem egy elismert fajta... legalábbis anyám szerint, mert még mindig emlegeti, hogy mennyire sajnált mikor ott elfenekelt xD Biztos édesanyám nem az a letisztult művészet kedvelő. Pedig rajtam nem múlott akkor, hogy az legyen!
De már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán hazajöttem egy két születésnapi buliról. Mert sokkal klasszabb WC-je volt Petinek, meg Kingának is! Sőőőt még Krisztának is, de ott nem csak a WC miatt maradtam volna xD Sem pedig a OneTouchBudiSpray miatt (Istenem.. gyermekkorom egyik legszebb dekoltázsai nála voltak! xD)
Nagyon nehéz írni valamiről, amit senki nem látott még vagy ismer. Mint ha egy új találmányt készülnék bemutatni a zsűrinek. Azt érzem, hogy valami teljesen kiszívja az erőmet percről percre. Nem, nem holmi fáradtságos nap ez, mint másnál. Ez valami egészen más.. Csapolják az energia készleteimet minden egyes nap, s minden egyes nappal egy picit kevesebb töltödik vissza és marad nekem a egy újabb nap kezdetével.
Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Nem, nem depressziós vagyok, s még nem is vagyok szomorú, ha valakinek ez jutna eszébe. Csak egyszerűen le akarok pihenni hosszú időre. Ezt érzem belül. Pihenni akarok.. De valahogy hiába alszok 10 órákat, nem vagyok kipihent. Izmaim erősen megrándulnak, azt vettem észre magamon. Talán ez az, ami éjszaka sem hagy nyugodni. Bááár... ez csak egy lenne a sok közül. Tudjátok.. az injekció... Tegnap is volt és tegnap is ugyan úgy élveztem a láznak minden apró "áldását"
Beteg embernek, haldoklónak, szenvedőknek mindig azt mondják... mások... hogy ne add fel! Nem szabad feladni... Hmm... Én is mondanám ezeket a szavakat betegnek, haldoklónak és szenvedőnek. De nem biztos, hogy hinnék benne.
De van egy kis örömöm is azért. Fáj a torkom és van egy kis lerakodás! Végre egy olyan betegség, amit tudom, hogy hülyére verek.. Ohh jee baby! :)))) Én már ennek is nagyon tudok őrülni. Egy egyszerű kis torokgyuszi. Torokgyuszira mindig valami finom teát iszom. Egy jó meleg, édes-mézes teát. Isteni finom!
Na.. ennyi rinya percet engedtem magamnak mára... Tegnap úgy is elmaradt. Pedig lett volna miért.... (Bárcsak ne lenne)
Tudom hogyan kell gyereket elaltatni.
Tudom hogyan kell sírást mosolyra csalni.
Tudom hogyan kell orvosnak tűnni.
Tudom hogyan kell zavarba hozni az orvost.
Tudom hogyan kell elkerülni a pánikot.
Tudom hogyan kell elkerülni a pánikot.
Tudom hogyan kell buborék belsejébe nyúlni.
Tudom hogyan kell por ellen porszívóval küzdeni.
Tudom hogyan kell a szavak erejével szállni.
Tudom hogyan kell csatákat nyerni.
Tudom hogyan kell győztesen veszteni.
Tudom hogyan kell szavakkal felizgatni a nőket
Tudom hogyan kell házban csillogó rendet csinálni.
Tudom hogyan kell pici gyerkőcöt nevetésre bírni.
Tudom hogyan kell elmosogatni, törölgetni és elpakolni.
Tudom hogyan kell tűz erejét saját hasznodra fordítani.
Tudom hogyan kell gyógyszerekkel bánni.
Tudom hogyan kell felnőttel bánni.
Tudom hogyan kell az ostobával.
S tudom hogyan kell a széppel bánni.
De még mindig nem tudom, (vagy legalábbis nagyon úgy nézz ki a jelenemet elnézve) hogy mi kell egy jó //TARTÓS// kapcsolathoz, s még mindig nem igazán tudom mi kell a nőnek xD Elégé kacifántosak tudnak lenni az emberek. És most is sikerült magam kicsit felforgatni a témában. De sebaaaj!! Nőkért élek halok, de legtöbbször halok... :)))
"Okod nincs feledni, emléket temetni, őrizd az emléket tovább!"
- Filmrészlet
Megijednek tőlem az emberek, mikor megosztom velük vallomásomat. Megijednek, mikor azt vallom gyermeteg lelkemmel, hogy szükséges a rossz emlékek. S mikor már meg is voltak a rossz emlékek, nem szabad eltemetni mélyen. Szükséges rossz? Talán... Szerintem emléket kell annak is állítani. Szobrot! Tudni kell, hogy a rossz az igen is él, s létezik az életedben, tudni kell felismerni, megismerni, ráismerni. Én nem félek a rossztól, s nem is feledem el soha.
Az "Égető emlékek" című képem szimbolikus. A válasz az rá, hogy égető az emlék. Lángja már nem melegít, fénye már nem ragyogja be a sötétet, képe már nem a szívem rejteke. A láng itt már fájdalmasan éget. A fény itt már vakítóan fáj a szemnek. A képtől már szívem erősen reszket. De kell a kép, hogy tudjam, a gáztűzhely megéget ha belenyúlok.
Egyik ismerősöm, aki olvass engem azt mondta.. "Most az egyszer hazudj valami szépet, kérlek!". Hazudjak a képemnek tartalmáról, jelentéséről s mondjak valami szépet. De szerintem így is nagyon gyönyörű. Gyönyörű az ok, gyönyörű a tanulság, gyönyörű a végkövetkeztetés. Nem akarok hazudni arról, hogy lehetne boldogabb. S talán tényleg volt is boldogabb, de már rég nem az. Az emlék csak tanulságul szolgál életem vándorlása során. A tanulság meg talán pont az a kis valami, amit elfedtettem volna a hazugsággal.
A tanulságot nem mondom el, azaz én kis titkom marad. :)
Utálom, mikor már akkor is lázam van, amikor nincs injekció. Jó-jó, nem nagy szám, de teljesen kikészít most ez is. Főleg hogy a tegnap éjszakát is 39,5-el csináltam végig. Elegeeem van..
Alapjáraton elég unalmas napom volt. Az átlagosnál is unalmasabb. És elégé bambán nézek ki a fejemből. Szavak alig jönnek az ajkamra, szó alig hagyja el. Nincs kedvem egyszerűen beszélni. Amikor döntés előtt állok, akkor meg nem tudok dönteni. Jó mi? Döntés képtelenség, mint tünet. Ilyet se pipáltam még. Bár ha jobban belegondolok azt hiszem volt egy Dr. House-s rész egy ilyen tünettel indulva.
A vállam majd szét hasad. Nagyon elviselné a lelkem a masszírozást. Hmmm.. eleeeegeeem van! Meleg van! Fájok! Szédülök! Nyűgös vagyok!
Rokonokat vártuk mára, de nem jöttek el. Kár, pedig lehet felvillanyozottam volna egy picit. Mindegy... Tévében meg a szokásos unalom. Hétvégék mostanában nem érnek sokat ebből a szempontból.
Inkább nézem tovább a Gordon Ramseyt.. Annak több értelme van.
Jóóóó reggelt Magyarország!!!!
Már akinek az van....
Egy ideje már fent vagyok. Nem aludtam valami sokat ha azt nézzük, hogy egy órakor feküdtem le. Fél 5 körül ébredtem, ergo 3 és fél órát aludtam. Király! De jól vagyok... Zúúúúúg a fejem, szétvakartam az arcom, s úgy megyekm mint valami alacsony költségvetésű film egyik zombija, ráadásul neki mentem a falnak és nem pattantam róla vissza. Ugye milyen férfias vagyok? Szerintem is...
Megmértem lefekvéskor is a lázam, akkor 39,4 volt. Megmértem mikor felébredtem, (avagy amikor szétvakartam az arcom) akkor volt 38,9. Sebaaj!! Zabálom én a lázcsillapítót, ha kell. Legalább nem hizlal! (Legjobb tudomásom szerint nem tartalmaz kalóriát :D) A májamat meg leszarom.. Nem iszok, akkor legalább gyógyszer tegye már tönkre. Ki akar örökké élni? Na ugye!
Tegnap vagy tegnapelőtt, már nem is tudom mikor arra ébredtem, hogy hiányzik.. Hiányzik egy tevékenység az életemből. Egyszerű és hétköznapi, már észre se vennénk ha nem lennénk annyira hozzá szokva. Olyan régen futottam..
Nem igazán tudom, hogy miért pont ez jutott eszembe. Az egyik reggelem eredménye volt. Bár, mikor olyan agyonverten ébredek, mint például ma is, akkor nem jut eszembe hasonló fárasztó tevékenység. De szerintem akkor se voltam jobban. Érdekes... Lehet hogy az álmom idézte elő, hogy nekem futnom kell? Elfutnom? Nem emlékszem...
De a lényegen mit sem változtat. Már nem vagyok képes a futásra. Régen gyenge kis tüdőm miatt, bár igaz, hogy ha nem is voltam gyors de tartos iramban ment, de most meg már a lábaim miatt nem megy.. Pedig hosszú távokon igazán jó volt ez a kis langaléta fiúcska. Régen... Nagyon régen...
Nem igazán tudom, hogy miért pont ez jutott eszembe. Az egyik reggelem eredménye volt. Bár, mikor olyan agyonverten ébredek, mint például ma is, akkor nem jut eszembe hasonló fárasztó tevékenység. De szerintem akkor se voltam jobban. Érdekes... Lehet hogy az álmom idézte elő, hogy nekem futnom kell? Elfutnom? Nem emlékszem...
De a lényegen mit sem változtat. Már nem vagyok képes a futásra. Régen gyenge kis tüdőm miatt, bár igaz, hogy ha nem is voltam gyors de tartos iramban ment, de most meg már a lábaim miatt nem megy.. Pedig hosszú távokon igazán jó volt ez a kis langaléta fiúcska. Régen... Nagyon régen...
Elégé zűrös éjszakán vagyok túl. Azért volt zűrös, mert semmire nem emlékszem. Vagyis csak arra emlékszem, hogy olyan fél kettő körül rohadtul bevertem a fejem a szobám tetejébe, s utána teljes képszakadás. Majd egyszer, olyan fél 5 körül éldezetem ugyan, de akkor már úgy voltam vele, hogy de jól megcsináltam! - hadd aludjak tovább... Így egy laza mozdulattal visszahúztam magamra a takarót és inkább aludtam :) De ezekre is csak azért emlékszem, mert púpnál rohadtul fáj.....
Úgy hogy elnézést azoktól, akik rám szánták volna az idejüket és én nem használtam ki. Ígérem bepótolom ;) Közben nézem, hogy sokan kíváncsiak a blogokra, ami mellett egy férfi ember se marad szótlan. Hmmm hmm... Ez igazából úgy kezdődött, hogy volt nekem egy kedvenc blogom az "Egy nő" blogja, de valami istenverte ellenőrzés zajlik nála és azóta nem lehet megtekinteni :( Azóta is szorgalmasan várom a fejleményeket, hogy mikor lesz újra látható. De nagy csalódás nem igazán ért, mert sok más blog van az éterben, ahol nyalánkságokat lehet olvasni. A szűzikétől a vadócig. De a legszebb az egészben, hogy sokszor olvasásuk közben kiderül, hogy a szűzike is tudd vadóc lenni, és a vadóc is tudd szűzike lenni. Kettő a négyben? Az... :) Én nagyon tudom imádni az ilyen típusú nőket, akik ezt is mutatják magukból, meg azt is. Nekem inkább az első kategóriára hasonlító nőkkel voltak ismeretségeim. A szűzikének tűnő, de még is vadóc kategóriával. Az élet így hozta össze :) Bár kivételt képez SZR-en megismert Tamara, mert ő inkább a második kategóriaba sorolható.
Lényegében feladat szempontjából nincs olyan hú de nagy különbség, csak máshogy kell őket beinditani. Míg az egyiket be kell vezetni a lángok kőzé, hogy úgy égjen, ahogy akarom, addig a másik már rég ég, csak ott lángot kell az irányításom alá vonni. Jó kis játékok ezek :) De végülis semmelyikbe nincs semmi bonyolult, csak egy dolgot kell megtanulni, a helyes felismerést.
Na de mindegy is...
Végül is nem mondtam el, mely blogok azok, amelyekre írtam azt a bejegyzést, de nem is fogom! :) Mert akié a blog, az úgy is tudja, //Ezek után ajánlom neki, hogy tudja! :)// aki meg nem tudja, az meg nem tudja és úgy is marad! :)
Már most érzem, hogy rohadtul de nem fogok tudni aludni. Remek! Sebaj, bevackolóm magam a székbe és filmeket fogok lesni a gépen. De ha valaki szintén nem tudna aludni az nyugodtan keressen meg! Kiváló beszélgető partner vagyok az esti órákban. Szinte mindenről lehet Velem beszélgetni. Addig is elcsapom az időt...
Nos... Kezdek egy fincsi scifi-horrorral, aztán folytatom valami akcióval majd valami vígjáték követi a sorban. Aztán, ha ezek mind meglesznek, akkor egy próbálkozás az alvásra, ha nem jön össze nézem tovább a filmeket vagy leellenőrizem, hogy a pornó adó még mindig reggel 5-ig sugároz }:) Vagy talán zenét hallgatok, s előveszem a régi dallamokat a régi helyekről. Megnéztem müködik-e a fülesem, amelyik meg rossz vagy eltőrt igyekszem megjavítani. Néha-néha bevegyítek a programba egy két lázmérést. Közben írok egy két levelet. Jó is lesz ez!
*Mélyről jövő fáradt beletörődöm sóhaj*
Na most egy nagyon szemrevaló fiatal nő bejelölt engem ismerösnek iwiw-en, de fél óra után eljutottam arra a pontra, hogy nem jövök rá kicsoda, avagy az a rohadt öregség. Báááár a szeme nagyon ismerös..
Esőcsepp áztata lenne a postafiókom? Hmm?? ^^
______________
Közben csak az nem esett le, hogy van egy levél is.. Szóval már tudom ki :) De a szeme alapján felismertem! Vííí^^
Esőcsepp áztata lenne a postafiókom? Hmm?? ^^
______________
Közben csak az nem esett le, hogy van egy levél is.. Szóval már tudom ki :) De a szeme alapján felismertem! Vííí^^
Miért érzek törvény szerűséget abban, hogy aki szép az általában hülye is. De szerencsére nem inverz a dolog, mert nem minden hülye szép... Olvasgattam pár "magamról" című jellemzést az adatlapon, meg néhány levelet randivonalon és szexrandin. Hát mit ne mondjak katasztrófa!
Szavakat lehet egymás után dobálni minden /eddig ismert/ nyelvtan nélkül, de akkor négy doktorival se jövök rá, hogy mi a francot akar írni! Arról már nem is beszélek, hogy a rövidítésekkel beágyazva, mint az ismi, vigyi, mono és még sok más társával együtt még nehezebb!
Azt ezek után én vagyok a tahó, hogy ha a válaszlevélben visszakérdezek egy két mondatára mondván, "Bocsánat, de én csak MAGYARUL tudok!" - Ott sajnos nem emeltem ki a magyarul szót ilyen szép nagy betűkkel de lehet ez volt a hiba. De lehet hogy az első válasz levélben közölnöm kell mindenkivel, hogy én MAGYAR VAGYOK! - mivel az adatlapomon valószínű ez nem esik le.
No mindegy... Lehet tényleg csak lyukra kéne játszanom.... -.-"
No mindegy... Lehet tényleg csak lyukra kéne játszanom.... -.-"
Elegem van, hogy mások miatt kell keménynek lennem és nem csak magam miatt!
Elegem van, hogy mások miatt kerülök az őrület határára a gondolataim által!
(Amit mások viselkedése generált)
((IGEN TUDOM, hogy sok felesleges dolgon agyalok))
(((NEM, nem tudom megakadályozni!)))
(Amit mások viselkedése generált)
((IGEN TUDOM, hogy sok felesleges dolgon agyalok))
(((NEM, nem tudom megakadályozni!)))
Elegem van, hogy emiatt nem vagyok képes aludni!
S elegem van a lázból, mely azért van, mert egy olyan gyógyszert szedek, ami elvileg segít!
Elegem van, hogy mások úgy lesznek boldogok, hogy vagy általam, vagy rajtam keresztül, vagy csak egyszerűen engem kihasználva!
Elegem van ebből a kibaszott lázból (Ez már volt de nem érdekel!), ami miatt megint ég a pofám, a szemem, az agyam, a halántékom, a fülem, az ágyékom, a lábam! Csak az nem, ami kibaszottul fázik, a lábfejem...
Elegem van, hogy okozónak nem fáj az, amit nekem okozott alaptalanul! Vagy nem annak fáj, akinek kéne.
(és NEM, nem veszembe be, hogy csak erős, hogy csak nekem nem akarja mutatni a fájdalmát)
(és NEM, nem veszembe be, hogy csak erős, hogy csak nekem nem akarja mutatni a fájdalmát)
Elegem van abból, hogy nem csak én szívom meg mások szarságát, mások viselkedését, hanem a családom is, akik szeretnek és óvnak! Mert látják rajtam a szart!!!!
Elegem van abból, hogy az orvosom kurvára de semmibe vesz és rohadtul de nem mondd semmit, azt utána más SM betegeknek, ismerösöknek, családnak, barátoknak is magyarázkodhatok, "hogy méééééé nem mondtak semmit?" - hát baromira nem tudom, hogy miéééért!
Elegem van abból, hogy felengedek, hogy megnyílok, hogy közel engedek másokat és csak a kést, a husángot, a machetet, a tört basszák belém, mondván, ennek így kellett történnie vagy nem akartam vagy csak egyszerűen nem volt más választás!
Elegem van abból, hogy ha kifakadok, akkor mindenki szarul érzi magát és utána én szégyellem magam, hogy hogy merészeltem gyengének mutatkozni! (Jelzem annak, akinek kéne az jelét sem mutatja fájdalomnak, szégyennek, szomorúságnak) A férfiak tökösek, kemények és nem ezt várjuk el ha meglátjuk őket, avagy a fiúk soha nem sírnak!
Elegem van a kibaszott hormonokból, hogy még mindig vágyom rá, hogy még mindig szeretem, s hogy még mindig dühös vagyok azért, amit és ahogyan kihasznált, felhasznált, és utána eldobott, mikor megunt, megkapta amit akart, vagy elérte a célját!
Elegem van az áspis kígyókból!!!!!!!
Elegem van abból, hogy ezeknek fényében nem ihatok valami töményet, nem gyújtok rá, nem iszom le magam a sárga földik, nem üthetem meg és nem éreztethetem a fájdalmamat azzal, aki okozta!
Mert László egy egészséges gondolkású (Leszámítva ezt), érző ember!
(Az utóbbi egy stagnált, kihasznált állapot..)
(Az utóbbi egy stagnált, kihasznált állapot..)
Mert Lászlónak mindig volt, s lesz tartása akármit is teszel!
Mert László nem azaz ember, aki csak úgy, és ilyen durván, nyersen, egyszerűen oldja a problémát!
Mert Lászlótól emiatt nem kell félned!
Mert László elítéli, s elfogja mindig is ítélni ezt a fajta viselkedést!
Mert László inkább önpusztít, mint sem pusztít!!!!!
Elegem van a gyógyszerekből, az altatóból, az antidepresszánsokból (amit folyamatosan tukmálnak rám) s ebből a kibaszott injekcióból!!!
Elegem van a fájdalomból, s elegem van abból, hogy minden szarság miatt, amit mások okoznak, folyamatosan leamortizálodom, felmorzsolódom, felörlödöm, korradálodom, s mások miatt EZÁLTAL formálódom.
DE MÁR ELÉG A FORMÁLÁSBÓL! LASSAN NEM MARAD BELŐLEM SEMMI!
Elegem van...Elegem van...Elegem van!!!!!
Rohadt jó volna lent maradni a földön és egy utolsót szippantani a kibaszott levegőből. Egy igazán éltetőt, ami felemel, ami megnyugtat. Rohadtul szükségem lenne rá, de baszik megnyugtatni... Csak teng és leng, csak száll és él, csak jelen van, csak máshol, csak másnak, csak másért, csak máshogy.. (S nem feltétlen a nyugtató levegőre gondoltam most...)
Nem gondolni arra, akit ott hagy, hátra hagy, akit elhagy, akit elfelejt, akire nem emlékszik, akiért volt, s akiért voltam. Szar.... szar... szar.. szar!
PLUSZ!
Elegem van, hogy 1 órakor azzal kell baszakodnom, hogy a jpg,és png képek a sablonba normalizálodjanak és ne úgy nézzen ki a blogom, mint egy malévportál.... (-link-) MEGINT!
Gondolkodom a barát mit is jelent nekem. Mit nézek benne, illetve mit akarok látni, hogy annak érezzem. De még nagyon nem tudom... De ha már ilyenen gondolkodom, akkor tuti valami baj van.
Aztán lehet, hogy teljesen fölöslegesen agyalok ezen, mert lehet, hogy csak társaság hiányom van, ami nem ugyan az, mint a barát(ok) hiánya.
Aztán lehet, hogy teljesen fölöslegesen agyalok ezen, mert lehet, hogy csak társaság hiányom van, ami nem ugyan az, mint a barát(ok) hiánya.
Nem tudok aludni... Felébredtem olyan 3 körül, akkor volt 38,4 a lázam. Betaferon miatt, szóval különösebben nem rázott meg a hír. Várható láz hozzá. Az orvosnál is voltam, mint írtam lejjebb egy mondatba. Hát, ott igazából eleinte nem tudtak számomra ujjat mondani, mert baromira látszott rajtam, hogy rosszabbul vagyok. Az orvosnak ilyenkor mindig elmesélem, hogy mikortól van ez az állapot, mik változtak, stb stb stb. Aztán jön a ritun vizsgálat, amit az SM beteggel elvégeznek. Az új követése szemmel, kéz és láb megtartás. Aztán jött az, amin nagyon megijedtem (!?), meglepődtem... Egy kisebb spatulával megszurkál mindenhol s mondanom kell, hogy érzem, nem érzem... Azt meglepetésemre a lábszáramat és a köldök alatti résznél semmit az ég egy adta világon nem éreztem.
Számomra ez új volt és egy picit hirtelen jött. A lebénulásom előtt is valahogy így kezdődtek a dolgok, talán ezért is sokkolt az információ. Érzéketlen lettem..
Akármennyire is fura egy 21 éves ember szájából, de én már régen se terveztem hosszú életet magamnak. Nem akartam sokáig élni. Megelégszek én a meglett napnyugta 40-el. Hogy miért is gondolkodok így? Hát, a rég az régóta tart és semmi köze a betegségemhez. Természetesen nekem is vannak/voltak/s lesznek nagyratörő álmaim. Vágytam már a Szilícium völgy ifjonc számítógép guruja címre, sok pénzzel, nagy fehér házzal, fehér falakkal, és hatalmas ablakokkal amely a tengerpartra nézz. Arról álmodtam, hogy boldog vagyok, s azt csinálom, amit szeretek. Élveztem álmaimban a munkát, sőőőt hobbimá válik.
Minden gyermek gyermeki álmokat sző. Gyermeki álom volt az enyém is, de még is más. Nem akartam tűzoltó vagy vadászpilóta lenni, az űrhajóról már ne is beszéljünk. Báááár azért voltak olyasmi terveim, hogy rendőr leszek, de mikor akárhány évesen megtudtam, hogy tesiből jónak kéne lenni belőle, ami rohadt messze ált tőlem, így rögtön elúsztattam ezen álmokat.
Viszlát Delta Forceos filmekből merített G.I. Joe-s álmoknak!
Viszlát Chuck Norris által felállított példaképnek . (Én szerettem!)
((Aki a fent említett Delta Force-ban IS szerepelt))
Valamikor talán ekkor tanultam meg, hogy nem minden úgy van, ahogy elképzelem azt. S ekkor jött el az a pillanat életemben, hogy minden nehezebbnek tünt. Már nem akartam annyira házat, külföldet, izmot, Szilícium völgyet. Már csak azt akartam, hogy egyik napról a másikba érve azt tudjam majd mondani: Lesz még jobb világ!
Hogy jut el egy kamasz olyan mélységekig, hogy nem akar sokáig élni? Talán úgy, hogy minden egyes iskolai nap félve mentem iskolámba. Hol emiatt, hol amiatt. S nem csak a diákok voltak, kik terrorral jutalmazták gyermeteg lelkem. Neeem neeem... Egy rossz tanárnak is meg van a hátulütője. A diákok csak egy dolog. Megvertek, mert nem voltam szép, sem népszerű. Nem ittam, nem dohányoztam, nem mentem el oda, meg oda, ahova éppen a fütty szó szólt a nagymenők csordájából, ahol mint strucc rángatózó nyakkal szólt a fő-fő "hím egyed". S ha már ellent mondtam, akkor azt mindig... mindig következmény követett. Kitagadás, semmibe nézés, megalázás.. A verés az egy dolog... Jöttem én már repedt bordával haza. Nagy emberként mindig is jól bírtam a fájdalmat és jól is osztogattam, mikor kellett. De a pszichés dolgokkal nem tud mit kezdeni az ember, legyen az akármekkora, vagy akár hány éves.
Jó persze, sok mindenkivel sok minden történik. Nem egyedi esetet mesélek el a saját szemszögömből, s nem egy ember fogja azt állítani, hogy így zajlottak le az iskolai évei. Sokan, sok más történettel tudnának előrukkolni, ahol ugyan ezt érezték, vagy ugyan az a félelem keríti hatalmába. Csak más emberekkel és más szituációkban. Egyedivé az teszi ezt a történetet, hogy míg mások azt mondták magukban, hogy majd felnőnek, s másképp fog alakulni minden, avagy biztosan jobb lesz(!), addig én felnőttem és nem lett szebb vagy jobb az életem.
Mit mondogattam magamnak? Gyerekként? Felnőttekbe még nem csalódtam! Mondtam magamban hangosan.... S tényleg nem!!! Jóó-jóóó a tanár is felnőtt ember, de azt el tudtam könyvelni, mint tanítási módszer vagy fegyelmezésből eredő történések melyek más diákok miatt kell alkalmazni. Ültem sokszor csendben, mint egy kisdiák. Nem vettem figyelembe az akkori ordibálásokat vagy lealacsonyításokat. Ilyen meg olyan hülyék vagytok, meg barmok, meg nem lesz belőletek semmi. Bla-bla-bla...
Elengedtem a fülem mellett... Majd jön a változás...
Aztán 18 éves lettem. Magyarországon ez már felnőtt kor! Legalábbis papíron. Volt ki a számot csak legális belépőnek tekintette. Volt olyan, kinél meg sem látszott a különbség. De voltak olyanok, akik tudták, hogy már valóban felnőtt emberek. Elvileg felnőttként kezelik, s elvileg felnőtt emberként bírálják el minden tettét. Én eképpen lépegettem tovább az életben. Hiába voltam még tanuló... Tudtam, hogy felelősségre vonhatnak, s úgy bírálnak el, mint más felnőtt embereket. Nem számít már a tojáshéj.
Időközben megtanultam a felnőttekben is csalódni. Sajnos nem mindenki nőtt azonos iramban a korához. Megismertem nagyon gyerekes felnőttet. Nem nagy csalódás igazából. Amíg nekem nem kavar az én életembe nagy vizet, addig nem is zavar. Vannak felnőttek, kik felelőtlenül viselkednek. Mit ér a szó? Semmit... A szavak jönnek, mennek, repülnek ide-oda, jelentését nem figyelve osztjuk őket. Na ez már olyasfajta dolog, amivel szembesülve rohadtul tudd fájni.
Vannak egyéb variációk, amiket még órákig tudnék részletezni, de már így is vissza kell olvasnom mit írtam, mert már elfelejtettem :)
Ilyenkor két dolgot tehet az ember. Vagy belerokkan és ott hal meg benne valami, vagy csak egyszerűen megkeményedik és figyelembe se veszi, avagy hogyan váljunk hideg kővé testünk minden porcikájával. Semelyik nem a legszebb választás, de az elsőnél meghal bennünk valami, a másodikkal csak születik valami rossz.
Mielőtt még kapom az ívet, hogy szófosásom van, befejezem.. Van egy ismerősöm, Engie, ki már nagyon várja azt, hogy olvasson tőlem babázos bejegyzést, ahogy a szaros pelenkával küzdök. Gyönyörű álom! Pici gyermek, ki egy kicsit Én vagyok. Hibákat követ el, átadhatom mindazt, amit én tudok, megszeret és én megszeretem, meggyülől valami miatt és én még mindig szeretni fogom...stb..stb..stb.... Szerintem ennél szebb nincs is a világon... Ezért talán érdemes sokáig élni. De sajnos iszonyat sok olyan dolog van Velem kapcsolatban, amit számításba kell vennem, mikor ilyen álmokra gondolok. Hogy kicsi a valószínűsége a boldogságnak...
Miért akarjak sokáig élni? Apró örömökért, amit hébe-hoba veszek a boltba? Vagy az újdonságokra várjak? Változásra? Másokért? Magamért?
Kevés olyan dolgot tudok felsorolni, ami a Földhöz ragaszt.... De még vannak, s amíg vannak addig élni kell.
Minden gyermek gyermeki álmokat sző. Gyermeki álom volt az enyém is, de még is más. Nem akartam tűzoltó vagy vadászpilóta lenni, az űrhajóról már ne is beszéljünk. Báááár azért voltak olyasmi terveim, hogy rendőr leszek, de mikor akárhány évesen megtudtam, hogy tesiből jónak kéne lenni belőle, ami rohadt messze ált tőlem, így rögtön elúsztattam ezen álmokat.
Viszlát Delta Forceos filmekből merített G.I. Joe-s álmoknak!
Viszlát Chuck Norris által felállított példaképnek . (Én szerettem!)
((Aki a fent említett Delta Force-ban IS szerepelt))
Valamikor talán ekkor tanultam meg, hogy nem minden úgy van, ahogy elképzelem azt. S ekkor jött el az a pillanat életemben, hogy minden nehezebbnek tünt. Már nem akartam annyira házat, külföldet, izmot, Szilícium völgyet. Már csak azt akartam, hogy egyik napról a másikba érve azt tudjam majd mondani: Lesz még jobb világ!
Hogy jut el egy kamasz olyan mélységekig, hogy nem akar sokáig élni? Talán úgy, hogy minden egyes iskolai nap félve mentem iskolámba. Hol emiatt, hol amiatt. S nem csak a diákok voltak, kik terrorral jutalmazták gyermeteg lelkem. Neeem neeem... Egy rossz tanárnak is meg van a hátulütője. A diákok csak egy dolog. Megvertek, mert nem voltam szép, sem népszerű. Nem ittam, nem dohányoztam, nem mentem el oda, meg oda, ahova éppen a fütty szó szólt a nagymenők csordájából, ahol mint strucc rángatózó nyakkal szólt a fő-fő "hím egyed". S ha már ellent mondtam, akkor azt mindig... mindig következmény követett. Kitagadás, semmibe nézés, megalázás.. A verés az egy dolog... Jöttem én már repedt bordával haza. Nagy emberként mindig is jól bírtam a fájdalmat és jól is osztogattam, mikor kellett. De a pszichés dolgokkal nem tud mit kezdeni az ember, legyen az akármekkora, vagy akár hány éves.
Jó persze, sok mindenkivel sok minden történik. Nem egyedi esetet mesélek el a saját szemszögömből, s nem egy ember fogja azt állítani, hogy így zajlottak le az iskolai évei. Sokan, sok más történettel tudnának előrukkolni, ahol ugyan ezt érezték, vagy ugyan az a félelem keríti hatalmába. Csak más emberekkel és más szituációkban. Egyedivé az teszi ezt a történetet, hogy míg mások azt mondták magukban, hogy majd felnőnek, s másképp fog alakulni minden, avagy biztosan jobb lesz(!), addig én felnőttem és nem lett szebb vagy jobb az életem.
Mit mondogattam magamnak? Gyerekként? Felnőttekbe még nem csalódtam! Mondtam magamban hangosan.... S tényleg nem!!! Jóó-jóóó a tanár is felnőtt ember, de azt el tudtam könyvelni, mint tanítási módszer vagy fegyelmezésből eredő történések melyek más diákok miatt kell alkalmazni. Ültem sokszor csendben, mint egy kisdiák. Nem vettem figyelembe az akkori ordibálásokat vagy lealacsonyításokat. Ilyen meg olyan hülyék vagytok, meg barmok, meg nem lesz belőletek semmi. Bla-bla-bla...
Elengedtem a fülem mellett... Majd jön a változás...
Aztán 18 éves lettem. Magyarországon ez már felnőtt kor! Legalábbis papíron. Volt ki a számot csak legális belépőnek tekintette. Volt olyan, kinél meg sem látszott a különbség. De voltak olyanok, akik tudták, hogy már valóban felnőtt emberek. Elvileg felnőttként kezelik, s elvileg felnőtt emberként bírálják el minden tettét. Én eképpen lépegettem tovább az életben. Hiába voltam még tanuló... Tudtam, hogy felelősségre vonhatnak, s úgy bírálnak el, mint más felnőtt embereket. Nem számít már a tojáshéj.
Időközben megtanultam a felnőttekben is csalódni. Sajnos nem mindenki nőtt azonos iramban a korához. Megismertem nagyon gyerekes felnőttet. Nem nagy csalódás igazából. Amíg nekem nem kavar az én életembe nagy vizet, addig nem is zavar. Vannak felnőttek, kik felelőtlenül viselkednek. Mit ér a szó? Semmit... A szavak jönnek, mennek, repülnek ide-oda, jelentését nem figyelve osztjuk őket. Na ez már olyasfajta dolog, amivel szembesülve rohadtul tudd fájni.
Vannak egyéb variációk, amiket még órákig tudnék részletezni, de már így is vissza kell olvasnom mit írtam, mert már elfelejtettem :)
Ilyenkor két dolgot tehet az ember. Vagy belerokkan és ott hal meg benne valami, vagy csak egyszerűen megkeményedik és figyelembe se veszi, avagy hogyan váljunk hideg kővé testünk minden porcikájával. Semelyik nem a legszebb választás, de az elsőnél meghal bennünk valami, a másodikkal csak születik valami rossz.
Mielőtt még kapom az ívet, hogy szófosásom van, befejezem.. Van egy ismerősöm, Engie, ki már nagyon várja azt, hogy olvasson tőlem babázos bejegyzést, ahogy a szaros pelenkával küzdök. Gyönyörű álom! Pici gyermek, ki egy kicsit Én vagyok. Hibákat követ el, átadhatom mindazt, amit én tudok, megszeret és én megszeretem, meggyülől valami miatt és én még mindig szeretni fogom...stb..stb..stb.... Szerintem ennél szebb nincs is a világon... Ezért talán érdemes sokáig élni. De sajnos iszonyat sok olyan dolog van Velem kapcsolatban, amit számításba kell vennem, mikor ilyen álmokra gondolok. Hogy kicsi a valószínűsége a boldogságnak...
Miért akarjak sokáig élni? Apró örömökért, amit hébe-hoba veszek a boltba? Vagy az újdonságokra várjak? Változásra? Másokért? Magamért?
Kevés olyan dolgot tudok felsorolni, ami a Földhöz ragaszt.... De még vannak, s amíg vannak addig élni kell.
Játszott, de élveztem!
Pangás van... Az éjszaka közepén itt ülök és nézek ki a fejemből. Pedig milyen jó volt júliusban. Ajjjj mááár... Most meg mi van? Semmi... Egy baromi egyszerűen jól körülírható semmi. Akkor lángoltam, vagy is inkább lángoltunk, most meg örülök ha pislákolok... egyedül.... neemáááár...
Pangás van... Az éjszaka közepén itt ülök és nézek ki a fejemből. Pedig milyen jó volt júliusban. Ajjjj mááár... Most meg mi van? Semmi... Egy baromi egyszerűen jól körülírható semmi. Akkor lángoltam, vagy is inkább lángoltunk, most meg örülök ha pislákolok... egyedül.... neemáááár...
Egy üveg vodkát, egy golyót és egy revolvert... Köszi! -.- "
"Mivel azaz igényük, hogy több mint jól működjenek és mindent százszázalékosan csináljanak, és még ennek tetejében arra is hajlamosak, hogy mindenért saját magukat okolják, a betegség okozta számos kiesés kétségbeesett helyzetbe taszítja őket. Az a tény, hogy fogukat összeszorítva minden kudarcért saját magukat hibáztatják, még egy jó adag makacssággal is párosul. Ez pedig szintén veszélyt jelent a megfelelő értelmezések szempontjából. Itt még egyszer utalnunk kell arra, hogy sohasem az értékítéletéről van szó, még akkor sem, ha néha a nyelvnek köszönhetően ez a benyomás alakul ki az emberben, hanem mindig értelmezésről. Ha az ember az életét annak minden jelenségeivel együtt értelmezi, attól az nem jobb vagy rosszabb lesz, hanem értelmet kap. "
Olvasom e sorokat egy Sclerosis Multiplex-es szakvéleményben. Úgy kaptam egy kedves lánytól. Magamat látom ebben a pár sorban. Valahogy ilyenkor döbbenek rá, hogy az oly gyakran hangoztatott mondat tőlem most nagyon is ide vág. Mely így hangzik...
"Nincs veszet ügy, amíg akár egy bolond is van, aki küzdjön érte.."
Könyörtelenül leírja azt, ami vagyok. Nem tartom szégyenletesnek, sem pedig rossznak. Bár a makacsságom sok csávába rántott már, s hagyott ott. Viszont szeretek mindent kihozni egy adott helyzetből. Bizalmasa vagyok magamnak. Mindig, ha belefogok valamibe, úgy teszem azt, hogy hiszek benne. Eddig a legtöbb kudarcom az emberi kapcsolatokban volt. Pedig az emberbe hiszek a legjobban :)
Talán az nehezíti meg a feladást, hogy nem törődök bele. Nem fogadom el, hogy vannak olyan dolgok, ahol nem csak rajtam múlik a végeredmény. Mint egy rossz matekos. Nem tudok bele törődni abba, hogy több tényezős. Ilyenkor kéne eszembe jutnia a gyakran hozzám vágót mondatoknak mások részéről. - "Nem a te hibád!" - De ez tipikusan úgy hat rám, mint a Windowsra a kékhalál... Nem tudok vele mit kezdeni. Viszont rajtam nincs Reset gomb...
De hát igen... Ha egyszer becsapsz az a te szégyened, ha kétszer, akkor az enyém.. S vagyok annyira Kamikaze, hogy neki rugaszkodom a dolgoknak másodszor is. Fel kéne tudni adni. Megállt parancsolni, s lerakni a fegyvert, a kalapácsot, a kapát. Befejezni a munkát, s azt mondani, hogy nincs tovább. Feladni...
"Te egy harcos vagy!" - kaptam bókul tegnap idegentől. Őrültem neki, mert kedves volt számomra. Pedig olyan sokszor látom magamat gyengének és mihasznának. Na meg bolondnak...
Mire fel az előző Mert-es bejegyzésem? Hát igazából ezen kérdésem még augusztus 20.-án kapcsán merült fel bennem egy komment miatt. A komment tartalmát nem szeretném bemásolni, mert aki igazán kíváncsi az úgy is megkérdezi. Na meg csak nekem írta a kommentet. Megjegyzés volt... Megőriztem... A lényeget viszont elmondhatom.
Kaptam egy kisebb dorgálást, mert nyafogok. Ha pontos akarok lenni akkor úgy fogalmazott, hogy: "De tudod a gyomrom forog, fiatal barátom, amikor olvasom az agysorvasztó nyafogásod, hogy milyen keserves életed van.."
Ezt alátámasztandó, tudjátok a gyomorforgató nyaff, szóval elmesélte hogy a rákos kislány meg meghalt. Milyen vidám, milyen fiatal és milyen életerős volt. Nekem meg támogató családom van és nincs gondom semmire. S még környezetem is szép. Sorolta szépen a megjegyzésében. Érdekelt, mert elolvastam. Hiába tudtam, hogy kommentjét nem gondolta végig.
Azért nem gondolta végig, mert csak látta, hogy meghalt valaki. Arra már nem is gondolt, hogy volt-e fájdalma annak a lánynak? Tudott e élni, azzal a fájdalommal? Mosolyt én is tudok az arcomra csinálni!!! Az még nem élet... S azt se igazán látta ez a személy, hogy az SM mit is takar. Itt nem az élet elvesztéséről van szó, ezt jól látta. Nem vesztem el az életem fizikai tekintetben. De az életemet minden más formában elvesztettem!
Na már most... Nem tudom, hogy még mindig olvassa-e az én agysorvasztó írásaimat, mert amikor a kommentet biggyesztette már nem olvasott. ("Ne haragudj, hogy a kommentem nem kapcsolódik a bejegyzésedhez. Az igazság az, hogy el sem olvastam.") De szeretném neki is feltenni azt a kérdést, amit az előbb. Tényleg a halál a legrosszabb, ami egy emberrel történhet?
Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor én minden egyes nap meghalok és néha újjászületek. Mit is takar ez? Van hogy máról holnapra elveszítem a járásom, majd holnapután visszajön. Aztán a poén kedvéért újra elmegy... Én csak Reménycsikicsukinak nevezem. Van hogy a látásom játszik velem, s kettőt látok. Vagy csak egyszerűen nem látok. "Sajnos" a fájdalommal nincsen ilyen kapcsolatom. Az állandó.. az egy stagnált dolog nálam. Hozzászokni hozzá lehet!!! De tényleg.. Végén már az nem normális, hogy ha nem fáj. Jó mi?? Az állandó fájdalom lesz a normális.
Mindezek fényében nekem tudnom kell, hogy a környezetemnek ez rossz! Nem osztom meg velük. Mert hát a környezetemben érző emberek élnek!! Nem szeretik, ha hangsúlyozom a nyavalyámat, nyűgömet, bajomat. Mostani új dolog az pedig csak annyi lenne, hogy a kezeléstől belázasodom. De én adtam magamnak be! Minek panaszkodni... Az viszont már számomra is elég abszurd, hogy nap mint nap alig viselem el a ruhát magamon, mert annyira érzékeny a bőröm. A saját hónalj szőrzetemet érzem irritálónak.. De nekem van egy ilyen nyaffka internetes baromságom, melyet a köznép blognak nevezz. Ide néha napján gyomorforgató nyafogások jönnek mennek. Ezt vagy olvassa valaki, vagy nem. Engem különösebben nem érdekel. Nem azért csinálom ugyan is. Hanem azért, mert itt adom ki minden bajomat!
Mert másnak:
1, NEM merem elmondani.. (most aztán különösen igaz)
2, NEM tudom senkinek kiadni.. (ugyan az, mint az előző)
3, HA el is tudnám mondani valakinek. NEM akarom elmondani.. (élet nagy tanulsága)
4, MERT MINEK okozzak másnak fájdalmat, mikor tudom, hogy úgy sem fog tudni segíteni
Ravasz mi? Klassz ugye?? Egyszerű és nagyszerű nem igaz???
Az élet minőségének ÁLLANDÓ romlása szerintem ROSSZABB a halálnál. A remény csak szó fordulat az ilyen betegnél, mert jön és megy. A halál, mint a kommentelőm esetében, azért volt rossz, mert valószínű elvesztett valakit. Ami valóban sajnálatos dolog. S mikor olvasott engem valószínű ezt járt a fejében, hogy én marha bezzeg élek és nyafogok. DE még egy halálba menő súlyos beteget se tudtunk megkérdezni arról, hogy milyen az élet a halál után. Egyet viszont tudunk, hogy nem feltétlen fájdalom mentes a súlyos betegnek élete. Vagy ha fájdalom mentes is, akkor a kemoterápia és egyéb finomságok teszik szarrá, nyomorulttá, elviselhetetlenné. Ha már rákosoknál tartottunk...
S ekkor eszembe jut a családom. Kire én minden egyes nap rászorulok. Ha akarnám, ha nem. Szerencsém van, mert itt van nekem. De vajon ennek a fiatal 21 éves, élete eljén járó, felnőtt embernek milyen érzés lehet ez? Mikor már neki kéne a családját támogatnia minden sejtjével. Mind azt visszaadni, amit nevelésem során kaptam. De nem tudom visszaadni. Így remélem megértitek, mikor nem boldogan olvasom a szép környezetet és a szerető családot. Mert én ezeket is látom.
Nálam a válasz az előző bejegyzében említett mondatra fentebb kiderült. Van rosszabb a halálnál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
