Voltam már bűnöző, nem is olyan rég. Nem is bűnöző, csak zsoldos, aki nem kérdezz mindaddig, amíg rendesen megfizetik. Elvek embere vagyok. Mocskos múlttal rendelkeztem. Élettörténettel, ami nem feltétlen vidám, vagy kedves, de mindenféleképpen izgalmas! És más... Egy volt katona, aki elhagyta Szerbiát új reményeket keresve. Erős voltam, hatalmas, és ügyes! Mindenki rám figyel, s mindenki felnéz Rám! Volt kocsim, volt 4 lakásom, volt barátnőm, s volt egy életem. Élvezem... Gyilkolok? Gyilkoltam! A maffia zsoldosa vagyok? Igen... De kit érdekel, hogy ki használ fel éppen! Dolgoztam korrupt rendőrfőnöknek is. Fel akartak robbantani, üldöztek, lőttek rám, elkaptak és megvertek. Megfenyegettek engem, s a családom. De bosszút álltam. Végre más lehetek, s nem holmi jógyerek, aki beteg, aki jószívű, aki nem árt másnak, aki nem csinál rosszat, akinek lelke van, s akit a lelkifurdalás kínozna ilyenkor... NINCS BŰNTUDAT! Mert valójában nem is történt se bűn, se megbántás, se ártás.

Lehetek ugyanakkor másik világban egy izmos ember! Erős és óriási sportoló. Egy bokszoló! Nehézsúlyú kemény bokszoló. Nincs a testemen olyan rész, melyet nem izom lepne el. Hatalmas, 2 és fél láb magas szörnyeteg. Nem az vagyok, aki... nem az vagyok ami... más vagyok... Sokkal jobb vagyok!!!

Nem vagyok beteg, s nem vagyok gyenge. Nem vagyok törékeny, s mindenhez van erőm. Tökéletes vagyok! Ott.... Ütéseimbe a világ beleremeg. Sportoló társaim gyomra szorul össze, amikor meghallják a nevem. Tökéletes gépezet! Sorra verek le mindenkit, s nyerem el bajnoki címeket, öveket. Viszont NINCS ERŐSZAK! NINCS BUNYÓ! S nem okozok fájdalmat. Nincs bűntudat...

Lehetek hazám büszkesége. Lehetek profi dolgozó. Lehetek titkos fegyvere hazámnak. Lehetek a katona! Tűzharcban hátadat fedező, bajban segítő jobbod, egységben pedig az erő. Fegyvert ragadva hazámat védem parancsra. Baráttal oldalamon együtt harcolunk. Parancsot megkaptuk, dokumentumok a feladathoz átolvasva, elemezve. Sok helyen van terrorista és sok helyről érheti hazánkat veszély. Jó is ez... Harcoljunk hát! Vállvetve, vért ontva, hazát védve! Az ár mindegy!! A cél nemes! Jajj annak, ki ellenünk van... De nem ölök meg senkit! S még fegyverhez sem nyúlók.. Ígérem! Még ki sem mozdulok a szobámból.

Nem mozdulok ki a szobámból, mert a valóságban élek, lélegzem, és ott vérzek. Ez csak virtuális közeg... A valóságban most egyelőre segítség kell ahhoz is, hogy zoknit húzzak a lábamra vagy, hogy felvágjam a húst a tányéromban. Ahhoz is kevés vagyok, hogy megmozduljak. Nehéz minden.. Fáj mindenem.... Ott nem fájt semmim.. Vajon megértik mások, miért is vágyom ezekre az életekre?

Ne kérdezd miért, magam sem tudom igazán. Tegnap átbeszélt éjszaka eredménye annyi lett, hogy könnyítést kaptam az élettől. Minden második nap megyek dolgozni, ami az injekciómentes napokra vonatkozna. Örülök neki valamilyen szinten.

Tényleg örülök, ezért nem firtatom a rossz gondolatokat magamban. Van elég hely bennem, s még ezer más rosszabb szörnyeteg. Nos, igazán tudnék válogatni érdekesebbnél érdekesebb démonok közül. Az egyik a roham.. Volt egy rohamom. Én már csak annak nevezem, bár rohamoknál igazán elvárnám, hogy legalább én legyek benne az egyetlen öntudatlan. Sajnos tudatomnál voltam, ami nem feltétlen leányálom. Bár állítólag enyhébb rohambeosztás..

A roham eredménye hogy ujjaim begörbültek másodpercek fájdalmas eredményeként. Jajgatásom jutatta világnak tudomására, hogy nekem valamim nagyon fáj. Jobb kezeimen az ujjak teljesen begörbültek. Ívet alkotott mind az öt darab. Nem sokkal később hátamban éreztem erős szúrást. (bár így utólag nyaki csigolyák) És hogy a bal ne siránkozón a jobb képességein, így a bal kezem is követte a görbülés folyamatát.

Valamiért nem féltem... Nem igazán tudom miért, de én nem féltem. Fájt minden! Fájt nagyon! Telhetetlen tehetetlenként feküdtem gyógytornászom mellett. Mint ha több fájdalmat várnék mostantól. Komikus... Talán erősen tragikomikum. Gyógytornászom mellettem jobban megijedt, mint én. Szerencsére lélekjelenlétének köszönhetően fájdalmam félórás nyúzást követően enyhült, és márcsak jobb kezem volt erő ellenében is makacskodó. Roham valamilyen enyhült látszót. Ám kezem nem feltétlen a legtökéletesebb módon funkcionál még most sem. Nyűgös vagyok...

Rengeteg olyan következmény követné kezem romlását, melyet én nem akarok. Így is elég pocsék a helyzet a lábam nyomorával, nem kell ide kéz hanyatlása. Gyógytornászom gondolt magában válaszokra -"Vajon mi lehetet ez?"- kérdésre válaszolva. Nem vagyunk orvosok. Se ő, se én, de mind a kettőnk biztos volt abban, hogy valami idegi eredetű "pocsék postás" szindróma. Rossz volt az információ, melyet testem megkapott.

Most itthon vagyok. Felébredtem 9 kor, de vissza is zuhantam azon nyomban. Most már 1 óra, de nem érzem többszörös súlyát testemnek. Valószínűleg most már ébren maradok. 12 és fél óra alvás csak meg teszi jótékony hatását. Holnap dolgozni akarok... Holnap dolgozni akarok!!!!

Arra vágyom, hogy kiszakadjak a saját testemből egy másik férfi testbe. Életképtelennek minősítettem le magamat. Ez nem élet, amit én annak tulajdonítok be. Hitegetem magamat, hogy élek, virulok, boldog vagyok. Titkon meg rettegek, hogy vajon a holnapom is ugyan ilyen semmit érő lesz, mint a jelen pillanatom, vagy a tegnapom.

Boldog akarok lenni...

Hihetetlen, de percek óta egy gondolat jár a fejemben. -"Gyermeket akarok magaménak tudni!"- Pocsék dolog álmodozni 21 évesen. Ráadásul betegen. Gyerekhez nemző női és férfi test kell! Na már most leginkább ilyenkor mind a kettőhöz csesznék egy rohadt nagy kérdőjelet, mert női test nincs, a férfi, ami van az meg egy kupac szemét. 21 éves vagyok, rengeteg idővel, s rengeteg előttem feltételezhetően sorakozó lehetőséggel. De a korom kiváltsága az, hogy türelmetlen is vagyok. Talán tényleg van ezer meg ezer lehetőség előttem, ami csak rám vár. Viszont aki olyan életet él, mint én, nem feltétlen bizakodó jellem. Csak néha-néha erőt vesz magán, s újra feláll.

Bár okom panaszra nincsen. Mindig van leány az életemben. Valahogy még így is meg szoktam oldani. Nem tudok mozogni? Nem megyek túl határaimon? Akkor a határt tágítom ki! Így is tettem és megismerkedtem Ő vele is. De semmi se felhőtlen, így hát ez sem... Gondok, belül s kívül, már azt se tudom merre rángassam a fejem. Talán tényleg szeret, talán tényleg engem akart szívével, lelkével, testével. De hátrálok! Mert látok dolgokat, amiktől én félek! Félelem két dologra jó... Az egyik, hogy gondolkodj minden lépés előtt (alaposan!), a másik pedig, hogy tudjál nemet mondani, még ha nagyon fő rá a fogad.

Eleget szenvedtem már, s csak azért nem fogok belelohalni egy lángoló csodába, mert szép a fénye. (Najó, ezt most ritka hülye metafora, de most ennyi tellett tőlem :D)

Amikor problémákat látok már az elején, egyszerű képtelen vagyok tovább menni. Pillanatnyi örömökre nekem nincs szükségem! Nem erre vágyom.. Ohh, nem arról van szó, hogy elfutamodnék akadályok, problémák elől már az elején. Szó se róla... Csak egyszerűen tudom, hogy ez nem legyőzhető vagy áthidalható, s a vágy nem válasz rá, csupán csak elfedője lehet. Aztán jönne sírás rívás, miért lett vége, mi okozta, mi vezetett ehhez. De akkor már mindegy mi a válasz, mert én szeretni fogom. Paff... Depresszió... Kell ez nekem?!

Ráadásul most, amikor Betaferont szedek, ami amúgy is Depresszióra tesz hajlamossá. Mellesleg ha depressziós lennék nem is szedhetném tovább. Nem akarok kockáztatni!

Felmerül a kérdés, hogy csak ennyi volna? Félsz, hogy szomorú leszel?? Részben... Részben félek, hogy újra a hideg kövön hasalok majd. Félek attól is, hogy ezt nem csak holmi képzelt lélekfájdalom lesz, hanem testi hanyatlás. Nem elképzelhetetlen egy SM betegnél... Magyarázd meg a testemnek, hogy csak azért, mert szarul jött ki a lépés még nem kell tönkre menned! S a tudatos pozitív gondolkodás nem feltétlen lehet a válaszom. Próbáltam már! "Nincs semmi baj!! Ez is benne volt a pakliban." - nem feltétlen működő feltevés vagy holmi hangzatos jelige. Erős vagyok, de nem bátor és hülye!

Elhatároztam magam... Hétfőn akármennyire is nyomorultul gyengének érzem magam, de elmegyek dolgozni. Maximum elkések a munkából a magam fergeteges tempójával. Egy lassú tity-toty, s dalolászom majd rég meg tanult versikémet. Még talán a Shrek meséből szedtem

"Tempó tempó iszkiri! Tempó tempó vágtázz!"

Talán nem a legfelemelőbb munka egy ember életében. Valószínűleg nem fogom magam többnek, vagy jobbnak érezni általa. Biztos, hogy nem képességeimhez méltó munkát végzek. Viszont legalább csinálok valamit. S nem fog számítani sem fájdalom, sem nyöszörgés, sem pedig a fáradtság. Rohamokat legyőzőm, remegést leszorítom, eltakarom.. És csinálom a rohadt életbe is. Ha kell, papírt darálok, vagy csak felcímkézek valami borítékot. Érezni akarom azt, hogy nem véletlen az életem, hanem valamiért még élnie kell.

He he... na igen... Utána meg valakinek a romantikus éjszakájába csöppentem bele. Természetesen ahol romantikával kezdünk ott a folytatás csak erotikus lehet. Ohh igen, pont erre volt nekem szükségem -.- " (Larion, hogy is volt a kommentben? Valakit szeretnem kéne?) Nos mindegy, legalább megvan a nap programja avagy kideríteni, hogy ki volt a csaj, aki benne volt az álmomban. (A pasi nem érdekel, mert nem én voltam xD)

De itt még nem végeztünk! Még volt egy kórházi élményem. Sikeresen megálmodtam a következő tünetemet, amivel már sajnos nem régen még szembesültem is. Álmodtam a kórházi élményekről, s vizsgálatokról. Remek!

Végre haza küldték ezt a nagyképű kurvát a Gordon Ramsey - A pokol konyhája című müsorban. Alig vártam már, hogy végre elküldjék a jó büdös francba. Húúú.. király!

Kárpátia

Mindig csak beszélek róla, de soha senki nem látta még rajtam kívül. Így a hitetlenkedőknek igazat kell adnom akkor, mikor hatalmas felkiáltások közepette kérdőre vonnak engem "Nem is vagy igazából SM-s! Vagy mi..."- Na igen.. Néha én is így szeretnék vélekedni magamról.

Ezt megelégelve készítettem egy képet Betaferonról. Tudod... A Betaferon a Sclerosis Multiplex kezelésére használt, (interferon néven ismert) gyógyszerek közé tartozik. Az interferonok a szervezet által termelt fehérjék, amelyek az immunrendszer elleni támadások, például a vírusfertőzések leküzdésében játszanak szerepet.

Fáj, hogy ezeknek fényében nem adhatok ezen embereknek igazat, akármennyire is tahó módon kiáltoznak felém. Mindegy is, minek is hinnének nekem? Mint már oly sokszor említettem Én magamnak írom sokszor a sorokat, nem másnak. Valaki tudatmodósító szerekhez menekül, valaki káros szenvedélyt vesz fel, mások pedig isznak (Az utóbbival még én is próbálkozni akartam, de valami rossz zsidó vér csörgedezhet bennem, mert sajnáltam rá a pénzt ^^). Én másképp fejezem ki magam. Régen nem voltam beteg, de akkor is szomorú és visszahúzódó kis kölök voltam. Akkor volt nekem a rajz. Így elkezdtem rajzolni... Állítólag szépen fejeztem ki az érzéseimet általa.

S ekkor lehet, hogy elvesztettem a képességet, de mást találtam helyette. Ez az írás. Én így gyógyítom magam minden egyes nap, s ha ezt valaki nem érti meg, vagy nem akarja felfogni az engem nem érdekel. Nemes egyszerűséggel levegőnek nézem s teszem azt, amit tennem kell magamért!

Most is azt teszem, beadom magamnak a napi injekciómat. Betaferon, amit néhányan még most sem fognak elismerni, hogy használok....