Belül hangosan, kivül halkan...


El lehet szédülni a gondolatokban, mely a fejben cikázz? Hát... Én eltudtam.

Még nem döntöttem el, hogy a gondolat maga vagy az eredmény melyet képezett volt az ok, ami miatt összerogytam, mint egy rongybaba. Kicsit hagynom kellett volna magam. Kicsit ott kellett volna maradni a földön és sírni egy nagyot. Kicsit lihegni kellett volna, s kicsit zihálni és kicsit halkan szuszogni.

(még ekkor is tekintettel vagyok a körülöttem lévőkre ééés csak halkan)


Jobban visszagondolva két órája történtekre nem volt Velem semmi baj, csak elfáradtam... Nem, nem abba hogy késő volt.. s nem... nem abba, hogy nem aludtam. Az egész életem, mint láncdohányosnak a káros szenvedélye, úgy én rajtam is kiüt a töménytelen sok gyógyszer és a töménytelen fájdalom melyre a gyógyszert szedem.

Egyik nagyon kedves ismerősömnek írtam már hajnalba SMS-ben, hogy megijedtem önmagam látványától. Ez nem most volt. Nem is az egésztől, elég volt csak a szememet látni. S megijedtem attól, hogy ha szemem visszatükrözi az erőt, mely bennem van, akkor én baromi gyenge egy manus vagyok. Én akkor és ott megijedtem. Pötyögtem is bátran az SMS-t, mert tudtam hogy őt nem fogom zavarni vele, mivel vagy nincs nála a telefon, vagy ha nála van, akkor nem hallja meg, illetve ha meghallja, és elolvassa, akkor nála nem lesz hajnal, mert nála még csak este 8 lesz (Avagy mire nem jó a távolság :D)

Szóval nem először esek úgymond.... kétségbe...


Lassú a folyamat. Lassú... lassú... k*rva lassú... Igyekszem fogyni, hogy lábaim elbírjanak. (-7 kilo, hehehe) Igyekszem karjaimat erősíteni, hogy ha kerekesszékbe kerülök, akkor tudjam hajtani azért magam. Igyekszem egészségesen élni, hogy ha fejben bajban, akkor legalább a többi részembe ne legyen. Igyekszem látásomat is kímélni s igyekszem lelkemet is óvni (de ezt már több, másfél éves blog írással igyekszem :D) De attól függetlenül akkor is lassú a folyamat és nem tudom, mennyire vagyok még képes.

Hétvégén kicsit kimozdulok a közegből, amibe most vagyok. Meghívott ilike magukhoz :) Majd onnan is írni fogok. Kicsit csatangol az SMénytelen csóka...

Comments (5)

Szívből kívánok nagyon jó hétvégét!!!

Kedves Lacel,nagyon jó hétvégét kívánok Neked!!!!Vigyázz Magadra!

Szia!!!Sok erőt és kitartást kívánok neked...nagyon erős vagy!!!!

Mostmár csak azon drukkoljatok, hogy ne essen az eső. A többi rajtunk múlik. Ígérem vigyázunk Lacusra. :-)

Azt hiszem meg kell harapnod az égieket ilike, mert esik az eső -.- " Nem is kicsit... Újra meg ugyanis a bussniess a szobámban, miszerint

"Kóstooolja meg SuciLaci új ásványvízét, frissen szűrt padlástérből jött magaslati ásványvíz. Hosszú perceken át megszűrt pala, szigetelés, és faszerkezeten vezetett az utja :D"

Azt hiszem ebből nem viszek holnapra ^^

Viszont ma sajnos a földön alszom -.- "

Megjegyzés küldése