Igyekszem kifárasztani magam mindig a nap végére. Elérve ezzel, hogy minél könnyebben elaludjak. Iszonyatosan fájnak a lábaim, de gyönyörűen tudok menni. Régen sétáltam már így, mint most. Mamám ma itt volt, s büszke tekintettel nézte, ahogy kisétálok elé a kapuba és beengedem. Meglepetés az arcán mindent megért :)
A combomban a hús rettenetesen tud fájni néha, máskor mint ha kutya baja sem volna. Nem igazán értem én ezt. Most már csak azért is jól leszek, úgy határoztam! Letekertem 5 kilométert egy huzamban és nem érdekelt a lábam. Jól eső érzéssel nyugtázhatom magamnak, hogy megtettem mindent magamért. Szeretném a súlyomat megtartani. Szeretném, hogy az izmaim ugyan így erőltetve lennének. Szeretnék még sok-sok egészséges emberi lépést megtenni a Mamikám felé.
Megy ez!! Csak mocskosul akarni kell...
Radnóti Miklós
//Erőltetett menet//
//Erőltetett menet//
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyatt feküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zönge, míg hűl a szilvalekvár,
s nyár végi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyatt feküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zönge, míg hűl a szilvalekvár,
s nyár végi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
Lacus, nagy örömmel olvasom soraidat.Szeretem a határozottságodat! Az AKARATODAT!! ÍGY IS KELL, ÉS SIKERÜLNI FOG MINDEN!
nah, lassan, lassan belédverem a dolgokat... ? :P vagy csak szimplán olyan okos vagy, mint én??? Ohh már megint fényezem magam. xD :D
Remélem a katonabácsik impozáns képét nem azért raktad bele, hogy így akarsz majd járni? Nem férfias.