!!2011!!

brrrrrrrr.........

Igen, most csak egy ilyen kis brrr telik tőlem. Hogy miért nem jelentkeztem idáig? - na az azért volt, mert még mindig próbálok normalizálódni biológiai ketyegő terén. Timit is igyekszem helyre rázni ebből a szempontból, de őt nehezebb lesz. Szilveszter óta úgy alszunk, mint a maci.

Ha már szilveszter, akkor meg kell hogy jegyezzem, hogy mocskosul jól sikerült! ^^ Szilvesztert heten töltöttük itt nálunk. A visszajelzések alapján Timivel iszonyatosan jó házigazdák voltunk. Mindenből volt épp megfelelő mennyiség. Pia, kaja, VIRSLI! (...)

Én azt hittem sok lesz, amit felhalmoztunk piában, de a jelenlegi állás szerint csak minimális mennyiség maradt meg és az is csak a lányok miatt, mert likörök mind megmaradtak. Mi pasik megittuk azt, amit magunknak szántunk. Bár mint ha maradt volna egy csöpp vodka, de az meg már az én hibám, ugyanis elfelejtettem elővenni időben. Viszont a fütyülős elfogyott! :) Életem első fütyülőse! Na igen, ezt olvasva nagy alkesz társaság jön le, viszont nem voltunk egyáltalán részegek! :) Egyszerűen végig beszélgettük az éjszakát, vagy éppen elvoltunk a fiúkkal a gép előtt. Lányok meg koreai horrort néznek a laptopon.

Hurrá! Tegnap ment el az utolsó két ember. Vége van... Rengeteg chips, pia, virsli, elfogyott. Amiket hoztak magukkal virslik is mind elfogytak. (Hihetetlen nagy mennyiség! xD)

Utólag is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! A karácsonyfáról készült kép lustaságom miatt még nem tudom hogy alakul, de a lustaságomhoz hozzájárul az is, hogy nem tudom felrakni a gépre. És nem szeretnék a céges telefonnal MEGINT átküldeni az email címemre képet. Na meg milyen hülyén nézne már ki, hogy jóval karácsony után pakolászok fel karifás képet...

Comments (4)

Boldog Új Évet Nektek!

Neked is boldog újévet!puszi

I am a person considered offensive to society, nineteenth century tell a thousand views, I visited your blog and I love, a hug from Reus Catalonia and many thanks for visiting my blog, you are a very brave person.

Szia :) Jó látni, hogy végre boldog vagy. :) Ugye mondtam, hogy örökké nem eshet?

Megjegyzés küldése